Lovassport: példátlan díjugratósiker Somorján

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 19:22
null
Jármy Vince ragyogóan lovagolt a somorjai versenyen (Fotó: Hajdu Krisztina/CSIO Budapest)
Hibátlan teljesítménnyel sporttörténelmi tettet hajtott végre a magyar díjugrató-válogatott a somorjai Nemzetek Díja elnevezésű versenyen, amelyen huszonhét évvel az 1998-as győzelem után ezüstérmet sikerült szereznie.

Horváth Balázs szövetségi kapitány elsőként Jármy Vincét indította JB Koronaőrrel, aki dupla hibátlannal alapozta meg a sikert. Szentirmai Ferenc Quandro Blue PS-sel az első fordulóban nyolc hibaponttal ment, de másodszorra hozta a fontos hibátlant – olvasható a Magyar Lovassport-szövetség honlapján megjelent beszámolóban.

A harmadik magyar lovas, ifj. Kövy András Egano van’t Wingerdhof Z nyergében az első fordulóban teljesített hibátlanul, a második körben nyolc hibaponttal zárt. Befejezésként a mezőny egyik legfiatalabb versenyzője, Szuhai Péter bizonyította képességeit, a családja tulajdonában álló, Casino Royal Z-vel hibátlanul lovagolt, és Magyarország bekerült a végső összevetésbe – ekkor már biztossá vált, hogy a mieink mögött végzett Hollandia, Dánia, Szlovákia, Katar, Ausztria, Németország, Olaszország, Csehország és Dél-Afrika.

Az összevetésben a Martin Fuchsszal felálló svájciak ellen, Horváth Balázs Jármy Vincét jelölte ki indulónak. Jármy a világkupa döntő után most is emlékezeteset lovagolt, saját tenyésztésű lovával, JB Koronaőrrel gyors hibátlan pályát teljesített. A svájciak pihentetett negyedik emberüket, Gaetan Joliát indították, aki 3.15 századmásodperccel gyorsabb nulla hibapontos kört tudott lovagolni, így a magyar csapat mannheimi ötödik hely után a 2. helyet szerezte meg a somorjai viadalon. A Nemzetek Díja idei különlegessége volt az is, hogy a pályát magyar pályaépítő, Erdélyi Magdolna építette.

 

Legfrissebb hírek

Kaizinger Balázs feladta a tereplovaglást az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:18

Kaizinger Balázs a 42. helyen áll a díjlovaglás után az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.13. 21:32

Díjlovagló-vk: magyar sikerek a fiatal lovasoknál Máriakálnokon

Egyéb egyéni
2025.05.17. 20:57

A Magyar Lovassportszövetség szerint elérhető a magyar csapat részvétele a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:17

Jármy a 14. helyével minden idők legjobb magyar szereplését érte el a díjugrató-világkupán

Egyéb egyéni
2025.04.06. 20:32

Díjugrató-vk, döntő: Jármy Vince 15. helyen zárt a második számban

Egyéb egyéni
2025.04.04. 22:44

A világelittel versenyezhet – interjú a díjugrató Jármy Vincével

Képes Sport
2025.03.28. 11:55

Díjugratás: Jármy Vince kijutott a világkupa-döntőre

Egyéb egyéni
2025.02.23. 15:25
Ezek is érdekelhetik