Az amerikaiak magabiztosan, 102 pontot szerezve nyertek az előző olimpia döntőjének „visszavágóján”

Sári RolandSári Roland
2024.07.29. 22:43
Nem tudott meglepetést okozni Japán (Fotó: Getty Images)
Az Egyesült Államok 102–76-ra verte Japánt, míg a házigazda Franciaország 75–54-es győzelmet aratott Kanada ellen a Párizsban zajló olimpia női kosárlabdatornáján.

EGYESÜLT ÁLLAMOK–JAPÁN

A tokiói olimpia döntőjében szintén összecsapó gárdák ismét nem okoztak csalódást. Az amerikaiak ugyan jobban kapták el a rajtot és hamar ki tudtak harcolni egy kisebb előnyt, a japán gárda egy pillanatig sem engedte, hogy hátradőlhessen az ellenfele. Az első negyed végére hét, a másodiknak pedig már 11 pontos előnyt halmozott fel az Egyesült Államok, de Japán folyamatosan tudott meglepő játékokkal előrukkolni, így a nagyszünet előtt még semmi nem dőlt el biztosan. 

Az utóbbi hét olimpián mindannyiszor aranyérmet szerző amerikai válogatott azonban a harmadik játékrészben már nem engedte, hogy tovább reménykedhessenek a japánok. Frissebbnek tűntek, ahogy kiértek az öltözőből, és ez hamar pontokban is meglátszott, a záró etap előtt már több mint 20 pont volt a differencia. 

Az utolsó tíz percben pedig már nem is lehetett kérdés, az A'ja Wilson (24 pont, 12 lepattanó, 4 assziszt) és Breanna Stewart (20–8–3) vezérelte Egyesült Államok 102 pontot szerezve be is húzta az első meccsét Párizsban. 

KANADA–FRANCIAORSZÁG

A kanadaiak meglepő módon kifejezetten nagy lendülettel kezdték az olimpiai szereplést és az első kosarakat nekik sikerült megszerezniük. Ugyan a franciák is tudtak vezetni, mégis az első negyed végén kanadai előnnyel fordultak a csapatok. 

A folytatásban azonban szinte hihetetlenül megváltozott a játék képe. Az előző olimpián bronzérmet szerző francia válogatott megállíthatatlanná vált és húsz pontot szerzett válasz nélkül, míg Kanada teljesen elvesztette a ritmusát és a nagyszünetig mindössze kettő pontot tudott dobni, így óriási hátrányból várhatta a második félidőt. 

Érdekes módon a borzalmas második játékrészt követően fel tudta venni a fonalat Kanada, és volt, hogy sikerült is faragnia a hátrányából, de komoly veszélyt már nem tudott jelenteni a végső dudaszóig. A záróetapban ráadásul ismét a franciáknak jött ki jobban a lépés, így magabiztos győzelemmel ugrottak a csoport élére. 

KOSÁRLABDA
NŐK
C-csoport
Egyesült Államok–Japán 102–76 (22–15, 28–24, 29–18, 23–19)
B-csoport
Kanada–Franciaország 54–75 (18–15, 2–23, 16–15, 18–22)

KORÁBBAN
B-csoport
Nigéria–Ausztrália 75–62 (18–17, 23–11, 10–19, 24–15)
C-csoport
Németország–Belgium 83–69 (25–11, 21–14, 14–17, 23–27)

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
9 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
21 órája

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
Tegnap, 7:35

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29