H. Á.
2022.05.08 17:13 Frissítve: 2022.05.08 17:59

Serie A: óriási meccs Velencében; győzött az Atalanta

Az olasz Serie A 36. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén az Atalanta 3–1-es győzelmet aratott a Spezia otthonában, ezzel sorozatban negyedik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. Az utolsó helyen álló Venezia pedig tíz vereség után legyőzte a Bolognát.

Pasalic (balra) állította be a végeredményt (Fotó: AFP)

 

Az Atalanta két döntetlen után látogatott a Spezia otthonába, s alig negyedóra elteltével Luis Muriel találatával hamar jelezte, ma nem éri be egy ponttal. Ugyan a Spezia Daniele Verde góljával a 30. percben egyenlített, a második félidőben Berat Djimsiti, majd Mario Pasalic góljával kiharcolta a győzelmet. 1–3

A kora délutáni meccsen az előző tíz bajnoki meccsét elveszítő Venezia húsz perc elteltével úgy vezetett 2–0-ra a Bologna ellen Thomas Henry és Szofian Kijin egy-egy góljával, hogy egy tizenegyest is kihagyott, igaz, Kijin a kipattanót gólra váltotta.

A Bologna innen talpra állt, és már a 70. perc előtt fordítani tudott, ám még közel sem volt vége a meccsnek. A Venezia következő 11-esét Mattia Aramu már belőtte, a 93. percben pedig Dennis Johnsen a győztes gólt is megszerezte (4–3), így pedig matematikailag még nem vehető biztosra a Venezia kiesése.

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ
Venezia–Bologna 4–3
(T. Henry 4., Kijin 19., Aramu 78. – 11-esből, D. Johnsen 90+3., ill. Orsolini 45+1., Arnautovic 55., Schouten 68.)
Spezia–Atalanta 1–3
(Verde 30., ill. Muriel 16., Djimsiti 73., Pasalic 87.)

Később
18.00: Salernitana–Cagliari (Tv: Sport1)
20.45: Hellas Verona–Milan (Tv: Sport1)

Hétfő
20.45:
Fiorentina–Roma

Szombaton játszották
Torino–Napoli 0–1 (F. Ruiz 73.)
Sassuolo–Udinese 1–1 (Scamacca 6., ill. Nuytinck 77.)
Lazio–Sampdoria 2–0 (Patric 41., L. Alberto 59.)

Pénteken játszották
Internazionale–Empoli 4–2
(S. Romagnoli 40. – öngól, L. Martínez 45., 64., A. Sánchez 90+4., ill. Pinamonti 5., Asllani 28.)
Genoa–Juventus 2–1 (A. Gudmundsson 87., Criscito 90+6. – 11-esből ill. Dybala 49.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 36 23 9 4 78–31 +47  78
2. Milan 35 23 8 4 61–30 +31  77
3. Napoli 36 22 7 7 68–31 +37  73
4. Juventus 36 20 9 7 55–33 +22  69
5. Lazio 36 18 8 10 72–53 +19  62
6. Atalanta 36 16 11 9 65–45 +20  59
7. Roma 35 17 8 10 55–40 +15  59
8. Fiorentina 35 17 5 13 54–47 +7  56
9. Verona 35 14 10 11 61–52 +9  52
10. Torino 36 12 11 13 45–38 +7  47
11. Sassuolo 36 12 11 13 61–62 –1  47
12. Udinese 36 10 14 12 55–55 0 44
13. Bologna 36 11 10 15 42–52 –10  43
14. Empoli 36 9 10 17 48–69 –21  37
15. Sampdoria 36 9 6 21 42–59 –17  33
16. Spezia 36 9 6 21 38–66 –28  33
17. Salernitana 35 7 8 20 31–72 –41  29
18. Genoa 36 4 16 16 27–56 –29  28
19. Cagliari 35 6 10 19 32–64 –32  28
20. Venezia 36 6 7 23 33–68 –35  25
2023.09.22 08:53:28

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Átszellemülten, hazafias szenvedéllyel énekelte-üvöltötte minden kezdés előtt az olasz himnuszt.

2023.09.16 17:40:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Leao góljával visszajött a meccsbe a Milan, de az Internazionale így is kiütéssel nyert a városi rivális ellen.

2023.09.13 12:00:37

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„Ha a játékvezető nem elég felkészült, inkább maradjon a lelátón, és majszoljon chipset a feleségével.”

2023.09.04 16:39:09

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„A Juventusnál valószínűleg azt mondták magukban: »Bakker, ez egy akkora játékos, hogy kell nekünk«.”

2023.09.01 15:28:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A nyáron visszavonult kapus karrierjét összegző sorozatunk nyitó részében az első pármai időszakát idézzük fel.