K. Zs. 2021.10.23 22:41 Frissítve: 2021.10.24 00:07

Serie A: gól és öngól Ibrától, továbbra is nyerésben a Milan

Sorozatban ötödször is győzött a Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A): a piros-feketék szombat este 4–2-re nyertek a meccset kettős emberhátrányban befejező Bologna vendégeként, és átvették a tabella első helyét az egy meccsel kevesebbet játszó Napolitól.

Zlatan Ibrahimovic és a Milan estéje végül szerencsésen alakult (Fotó: AFP)

 

 

Az első félidő lefújásakor úgy tűnt, ünnepi lesz Stefano Pioli vezetőedző 100. mérkőzése a Milan kispadján: a 16. percben Rafael Leao éles szögből, egy megpattanó lövéssel megszerezte a vezetést (0–1), a 20.-ban a bolognai Adama Soumaoro piros lapot kapott a kapu felé törő Rade Krunic lerántásáért, a 35. percben pedig Davide Calabria kipattanóból beágyúzta a második vendéggólt is (0–2).

Aztán lepergett tíz perc a második játékrészből, és minden megváltozott: egy bolognai szöglet után Zlatan Ibrahimovic úgy csúsztatta meg fejjel a labdát, hogy az a saját kapujába vágódott (1–2), majd nem sokkal később a leshatárról kiugró Musa Barrow belőtte az egyenlítő gólt is (2–2).

A Bologna tette mindezt emberhátrányban – és mivel a Fodé Ballo Touré bokáját megtaposó Roberto Sorianót is kiállították, az 58. perctől kettővel kevesebb mezőnyjátékossal kellett védenie a kedvezőre fordult állást. Pioli időközben becserélte Olivier Giroud-t, a franciának volt is egy nagyszerű fejese a 75. percben, de Lukasz Skorupski nagyot védett.

A 84. percben aztán mégiscsak megszületett a Milan harmadik gólja: rövid felszabadítás után Iszmail Bennaszer 17 méterről egyből a jobb alsóba suvasztotta a labdát, majd, hogy rendezze a saját számláját, a 90. percben Ibrahimovic is betekert egyet a bal alsóba, így 4–2-re nyert a Milan a hősiesen küzdő Bologna ellen – Pioli három ponttal tette emlékezetessé 100. mérkőzését.

Egy kis stat: a 40 éves és 20 napos Zlatan Ibrahimovic a negyedik legidősebb labdarúgó, aki gólt szerzett a Serie A-ban; a rangsorban előtte Alessandro Costacurta, Silvio Piola és Pietro Vierchowod áll.


Még egy kis stat: ez a Milan második olyan Serie A-idénye, amelyikben megnyert nyolcat az első kilenc mérkőzéséből; az első alkalom elég régen volt, az 1954–55-ös kiírásban. 

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Bologna–Milan 2–4 (Ibrahimovic 49. – öngól, Barrow 52., ill. Rafael Leao 16., Calabria 35., Bennaszer 84., Ibrahimovic 90.)
Korábban
Salernitana–Empoli 2–4 (L. Ranieri 48., Ismajli 55. – öngól, ill. Pinamonti 2., 45., Cutrone 11., Strandberg 13. – öngól)
Sassuolo–Venezia 3–1 (Berardi 37., Henry 50. – öngól, Frattesi 66., ill. Okereke 32.)

A második Milan-gólt szerző Davide Calabria öröme – itt még nem volt vége… (Fotó: AFP)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap
12.30:
Atalanta–Udinese (Tv: Sport2)
15.00: Fiorentina–Cagliari
15.00: Verona–Lazio (Tv: Sport2)
18.00: Roma–Napoli (Tv: Sport2)
20.45: Internazionale–Juventus (Tv: Sport2)
Pénteken játszották
Torino–Genoa 3–2
(Sanabria 14., Pobega 31., Brekalo 77., ill. Destro 69., Caicedo 81.)
Sampdoria–Spezia 2–1 (Gyasi 15. – öngól, Candreva 36., ill. Verde 90+5.)

AZ ÁLLÁS
  1. Milan 9 8 1 22–9 +13  25
  2. Napoli 8 8 19–3 +16  24
  3. Internazionale 8 5 2 1 23–11 +12  17
  4. Roma 8 5 3 16–9 +7  15
  5. Lazio 8 4 2 2 18–13 +5  14
  6. Atalanta 8 4 2 2 14–10 +4  14
  7. Juventus 8 4 2 2 12–10 +2  14
  8. Fiorentina 8 4 4 10–12 –2  12
  9. Bologna 9 3 3 3 15–19 –4  12
10. Empoli 9 4 5 14–18 –4  12
11. Torino 9 3 2 4 12–10 +2  11
12. Sassuolo 9 3 2 4 12–12 0 11
13. Udinese 8 2 3 3 10–12 –2  9
14. Sampdoria 9 2 3 4 13–17 –4  9
15. Verona 8 2 2 4 17–17 0 8
16. Venezia 9 2 2 5 7–15 –8  8
17. Spezia 9 2 1 6 11–22 –11  7
18. Cagliari 8 1 3 4 11–17 –6  6
19. Genoa 9 1 3 5 14–21 –7  6
20. Salernitana 9 1 1 7 8–21 –13  4
2021.12.04 16:59:30

Olasz labdarúgás R. Gy.

Mourinho fiainak szinte momentumai sem voltak, örülhettek, hogy csak hármat kaptak.

2021.11.30 10:16:56

Olasz labdarúgás SZABÓ GÁBOR

A Pisa mindenkori legjobb eredménye fűződik a 130 éve született Ging József nevéhez.

2021.11.07 20:19:20

Olasz labdarúgás H. Á.

Izgalmas mérkőzésen igazából egyik csapatnak sem túl jó eredmény született a 229. Derby della Madonninán.

2021.10.31 20:34:29

Olasz labdarúgás P. K.

José Mourinho továbbra sem tud rangadót nyerni, de kétgólos hátrányból kis híján egyenlített a csapata.

2021.10.24 20:22:24

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Csak saját magát okolhatja az Internazionale a győzelem elmaradásáért a Derby d'Italián.