Juventus: négyéves, 28 millió eurós ajánlat Ibrának - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.04.24. 12:10
Az olasz La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az olasz bajnoki éllovas Juventus négy évre szóló szerződést, s évi 7 millió eurós fizetést kínál a francia élvonal góllövőlistáját 27 találattal vezető svéd Zlatan Ibrahimovicnak.

A milánói újság úgy tudja, a 31 éves futballista annak ellenére hajlik a csapatváltásra, hogy a Ligue 1-et vezető PSG-vel 2015-ig van szerződése, amely évente 12 millió eurót garantál számára.

Ibrahimovic 2004 és 2006 között játszott már a Juventusban, abban a két szezonban, melyek bajnoki címeitől később megfosztották a csapatot. A 2006-os bundabotrány után az együttest a másodosztályba száműzték, a svéd pedig az Internazionaléhoz igazolt. Később szerepelt az FC Barcelonában és az AC Milanban is, majd tavaly nyáron került Párizsba.

A PSG a hírek szerint azért lenne hajlandó megválni egyik legjobbjától, mert helyére a Napoli uruguayi csatárát, Edinson Cavanit szerződtetné.

Legfrissebb hírek

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
19 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
21 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik