Inter: inkább új esélyt adnak a belgának, mint kifizesse Vidalt – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.06.14. 14:03
null
Radja Nainggolan visszatérhet az Interhez (Fotó: AFP)
Bár korábban arról lehetett olvasni, hogy az Internazionale szeretné megszerezni a Barcelona rutinos chilei középpályását, Arturo Vidalt, ám Beppe Marottáék a kialakult helyzetben inkább a Cagliarinak kölcsönadott, onnan nyáron visszatérő Radja Nainggolannak szavazhatnak bizalmat.

A Football Italia beszámolója szerint az Inter jelen gazdasági helyzetben nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja Vidalt, s inkább Nainggolannal számol a 2020–2021-es idényre. Az így megspórolt pénzt pedig az új Andrea Pirlóként is emlegetett Sandro Tonali szerződtetésére fordítaná.

A vezérigazgató, Beppe Marotta és a vezetőedző, Antonio Conte is úgy látja, a Tonali, Nainggolan páros kellően stabil lehet a milánói középpályán.

A 32 éves belga középpályás 2018-ban az AS Romától szerződött az Interhez, amelynél aztán az első idényében alapembernek is számított. Múlt nyáron személyes okokra hivatkozva kérte, hogy engedjék el második olaszországi klubjához, a Cagliarihoz, feleségére ugyanis Szardínián várt gyógykezelés. Az újonnan kinevezett Conte pedig nem is ragaszkodott hozzá.

A Cagliarinak nincs opciós joga Nainggolanra, így az Internazionale vezetőségén múlik, nyártól valóban számol-e a középső középpályással.

Legfrissebb hírek

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.23. 20:09

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 14:14

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04
Ezek is érdekelhetik