Az Inter kihasználta az emberelőnyt, Frattesi két gólt rúgott volt csapatának

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.30. 20:35
Davide Frattesi az első gólját lövi, a labda egy védő lábán irányt változtatott (Fotó: Getty Images)
Az Internazionale 3–0-ra győzött az Empoli vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának szerdai játéknapján, míg a Venezia kétgólos hátrányból verte meg 3–2-re az Udinesét.

EMPOLI–INTERNAZIONALE 0–3

Gól nélküli első félidő után Davide Frattesi kétszer is elkeserítette korábbi csapatát: húsz percen belül ballal is, jobbal is az akkor már emberhátrányban lévő hazaiak kapujába talált, eldöntve a meccset. A hajrában, egy eredményes letámadás végén Lautaro Martínez lapos lövéssel nyomatékosította az „ítéletet”. Az Inter négypontnyira megközelítette az élen álló Napolit, az Empoli immár öt forduló óta nyeretlen.

VENEZIA–UDINESE 3–2

Hiába vezetett két góllal az Udinese, nem volt képes pontot szerezni: a Venezia az első félidő végén szépített, majd – immár emberelőnyben – meg is fordította a mérkőzést, és a megszerzett három ponttal elmozdult az utolsó helyről. Joel Pohjanpalo két tizenegyest rúgott be, Hans Nocolussi Caviglia szabadrúgásból talált be a vendégek kapujába.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Empoli–Internazionale 0–3 (Frattesi 50., 67., La. Martínez 79.)
Kiállítva: Goglicsidze (31. – Empoli)
Venezia–Udinese 3–2 (Pohjanpalo 41., 86. – mindkettőt 11-esből, Nicolussi Caviglia 56., ill. Lovric 19., Iker Bravo 25.)
Kiállítva: I. Touré (53. – Udinese)
Később
Atalanta–Monza 2–0
Juventus–Parma 2–2

Olasz labdarúgás
2024.10.30. 22:43

Balogh Botond gólt készített elő, a Parma pontot szerzett a Juventus otthonában

Az Atalanta sorozatban a negyedik bajnoki meccsét is megnyerte.

 

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Csütörtökön játsszák
18.30: Genoa–Fiorentina (Tv: Match4)
20.45: Roma–Torino (Tv: Match4)
20.45: Como–Lazio
Kedden játszották
Cagliari–Bologna 0–2 (Orsolini 35., Odgaard 56.)
Lecce–Hellas Verona 1–0 (Dorgu 51.)
Milan–Napoli 0–2 (R. Lukaku 5., Kvarachelia 43.)

   
  1. Napoli

10

8

1

1

18–5

+13

25

  2. Internazionale

10

6

3

1

24–13

+11

21

  3. Atalanta

10

6

1

3

26–14

+12

19

  4. Juventus

10

4

6

17–7

+10

18

  5. Fiorentina

9

4

4

1

20–9

+11

16

  6. Lazio

9

5

1

3

17–12

+5

16

  7. Udinese

10

5

1

4

14–14

0

16

  8. Milan

9

4

2

3

16–11

+5

14

  9. Torino

9

4

2

3

15–14

+1

14

10. Bologna

9

2

6

1

11–11

0

12

11. Empoli

10

2

5

3

7–9

–2

11

12. Roma

9

2

4

3

9–11

–2

10

13. Parma

10

1

6

3

14–16

–2

9

14. Como

9

2

3

4

11–16

–5

9

15. Verona

10

3

7

13–22

–9

9

16. Cagliari

10

2

3

5

8–17

–9

9

17. Monza

10

1

5

4

10–13

–3

8

18. Venezia

10

2

2

6

10–18

–8

8

19. Lecce

10

2

2

6

4–19

–15

8

20. Genoa

9

1

3

5

7–20

–13

6

 

 

 

Legfrissebb hírek

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
13 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik