A Juventus öt pontban indokolta Allegri menesztését

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 13:00
Massimiliano Allegri elküldésének több oka is volt (Fotó: AFP)
A Juventus vezetősége levelet küldött a pénteken menesztett Massimiliano Allegrinek, s öt pontban indokolta a friss kupagyőztes szakember elbocsátását.

Mint ismert, Allegri a szerdán az Atalanta ellen megnyert kupadöntőn piros lapot kapott, amire heves reklamálás mellett a zakója és nyakkendője levételével, az inge kigombolásával reagált.

Ezt követően jött pénteken a hír, hogy elköszöntek a vezetőedzőtől. A szombati Corriere dello Sport cikkében azt írja, Allegri pénteken levelet kapott a klub vezetésétől, amely öt pontban indokolta a döntést:

• a negyedik játékvezető felé mutatott agresszív viselkedése,
• az öltözőfolyosóban okozott kár a kiállítása után,
• a Tuttosport főszerkesztőjével kialakult heves vitája, 
• a döntő biztonsági őreinek megfenyegetése,
• összetűzése Cristiano Giuntoli sportigazgatóval, akinek azt mondta, hogy a klub sohasem állt ki mellette.

A lap értesülései szerint Allegri elbocsátása hétmillió eurós kártérítéssel jár majd, a szerződése szerint ennyit keresett volna az edző a 2024–2025-ös idényben.

 

Olasz labdarúgás
2024.05.17. 18:15

A Juventus két nappal a kupagyőzelem után menesztette Allegrit – hivatalos

A klub a szerdai kupadöntőn történtekkel indokolta a korai búcsút.

 

Legfrissebb hírek

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Sportkönyvtár: Remegő lábak könyve

Képes Sport
2025.07.09. 10:42

Menesztették az indiai futballválogatott spanyol kapitányát

Minden más foci
2025.07.05. 10:23

Klub-vb: tíz Juventus-játékos kérte, hogy cseréljék le

Klub-vb
2025.07.02. 07:54

Egy helyzetét kihasználta a Real Madrid, és kiejtette a Juventust a klub-vb nyolcaddöntőjében

Klub-vb
2025.07.01. 23:02

Capellót meglepte, hogy a Juventus nem ismerte fel a Huijsenben rejlő tehetséget

Klub-vb
2025.07.01. 17:56

Nevelőklubján keresztül menetelne tovább a Real Madriddal Huijsen

Minden más foci
2025.07.01. 09:54
Ezek is érdekelhetik