Serie A: az európai kupákból is kitilthatják a Juventust

2023.01.23. 08:27
null
Az internet élelmes népe a 15 pontos levonás hírére máris új Juve-logót tervezett... (Fotó: AFP)
A pontlevonással büntetett Juventus után más olasz csapatok is veszélyben lehetnek a Serie A-ban, a listavezető Napolinál is vizsgálódnak.

 

Miközben azzal a jópofának szánt marketinggel próbálkozik a 15 pontos levonással sújtott Juventus, hogy az Atalanta elleni mérkőzésre 15 százalékos kedvezménnyel árusítja a belépőjegyeket, valójában ég a ház Torinóban a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság döntése után. Persze a 15 bajnoki pont levonása is nagy csapás erre az idényre a rekord­bajnoknak, hiszen ezáltal a harmadik helyről a tizedikre esett vissza, és tizenkét pontra került a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helytől is, de ez a hátrány még bőven ledolgozható – viszont az ügy vethet még egy-két nagy hullámot.

Mindenekelőtt fontos tisztázni: az elmúlt egy évben több ügyben is nyomoztak a Juventusszal kapcsolatban, a mostani büntetést azonban kizárólag hamisított tőkenyereség miatt kapta (néhány játékos esetében a valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, ilyet tőzsdén szereplő vállalat nem tehet), de ezek a szankciók nem kapcsolódnak a „Prisma-vizsgálathoz” (amelyben pénzügyi jelentések meghamisításával vádolják a Juve korábbi vezetőit, így Andrea Agnelli korábbi elnököt és Fabio Paratici volt sportigazgatót), vagy a klub és játékosai között a Covid-járvány korai szakaszában létrejött állítólagos titkos fizetési megállapodások vizsgálatához. Márpedig a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, ha a további két ügyben is elítélik a „zebrákat”, akkor újabb súlyos büntetésekre van kilátás, a 2006-os Calciopoli-ügy után visszaesőként akár újra visszasorolhatják a Serie B-be, illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is megróhatja.

A milánói szaklap szerint ha bebizonyosodik, hogy a Juventus titokban fizetett ki a Covid alatt béreket, amiknek nincs nyomuk a pénzügyi kimutatásokban, kitilthatják az európai kupákból is, akár három évre is. Ráadásul a torinóiakat 2021-ben 3.5 millió eurós pénzbírsággal sújtotta az UEFA, amiért a klub nem tartotta be a pénzügyi fair play előírásait, és ez az összeg 23 millió euróra emelkedik, ha a következő három évre sem teljesíti a kritériumokat, amire szinte semmi esélye nem volna, ha nem indulhatna a BL-ben. Ördögi kör...

Eközben az ügy Olaszország-szerte lavinát indított el, és a friss hírek szerint az ügyészség hamarosan bekéri a nyomozó hatóságtól azon dokumentumokat, amelyek a Napoli és a francia Lille között jöttek létre Victor Osimhen 2020-as átigazolásakor, itt is hamis könyvelés és így kettős tőkenyereség gyanúja merülhet fel. A nyomozások során további dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján a Milan és a Roma, valamint a Sassuolo és az Atalanta is bajba kerülhet a Mattia Caldara-, Leonardo Bonucci- és a Lorenzo Pellegrini-, Leonardo Spinazzola-ügyletek miatt. A La Repubblica szerint ezeknek a nyomozásoknak február 22-én lesz eredményük.

Legfrissebb hírek

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.03. 10:30

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10