Serie A: jöhet a meccsenkénti öt csere – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 15:10
null
Hamarosan újabb szabálymódosítás következhet (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság harmadosztályában (Serie C) már a 2017–2018-as szezon kezdete óta engedélyezett a meccsenkénti öt cserelehetőség, és az olasz szövetség az élvonalban is bevezetné ezt a szabályt.

 

A Serie A-ban jelenleg a kezdőjátékosok mellett 12 főt nevezhet egy vezetőedző a bajnoki mérkőzésekre, közülük azonban legfeljebb három szállhat be a meccs folyamán az eddigi szabályok szerint. A BBC információi szerint azonban az Olasz Labdarúgó-szövetség már benyújtotta a szükséges kérelmeket a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Szabályalkotó Testületének (IFAB), és válaszra vár.

Az angol portál szerint a szabályváltoztatást főleg az élvonal topklubjai javasolták a szövetségnek, ami érthető, hiszen erősebb keretük van, mint a többi csapatnak. Ugyanakkor az elképzelés alacsonyabb szinten már élesben működik, a Serie C együttesei a 2017–2018-as idény kezdete óta ötször cserélhetnek meccsenként.

A Bajnokok Ligája kieséses szakaszában már bevezettek egy cserékkel kapcsolatos szabálymódosítást a múlt idényben. A BL-csapatok a rendes játékidőben továbbra is három cserét használhatnak föl, ha azonban hosszabbításra kerül sor, akkor még egyszer változtathatnak az összeállításon. A szabály nemsokára a válogatott meccseken is érvénybe lép, hiszen már elfogadták az alkalmazására való kérelmeket a 2020-as Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik