Juventus: 40 millióért érkezhet a Sevilla szűrője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 10:06
A Marca értesülése szerint a Serie A-ban szereplő Juventus 40 millió eurós ajánlattal próbálja megszerezni a Sevilla védekező középpályását, Steven N'Zonzit.

Az olasz bajnok már januárban is szerződtette volna a 28 éves francia szűrőt, de akkor a spanyol együttes elutasította a 30 millió eurós ajánlatot, majd 2020-ig hosszabbított a futballistával.

Az új szerződés értelmében a kivásárlási ára 40 millió euró lett, a Sevilla pedig aligha megy bele abba, hogy ennél olcsóbban megváljon játékosától.

N'Zonzi 2015 nyarán, 8 millió euróért érkezett Sevillába, két szezon alatt 92 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken hét gólt és öt gólpasszt jegyzett.majd 2020-ig hosszabbított a futballistával.

Az új szerződés értelmében a kivásárlási ára 40 millió euró lett, a Sevilla pedig aligha megy bele abba, hogy ennél olcsóbban megváljon játékosától.

N'Zonzi 2015 nyarán, 8 millió euróért érkezett Sevillába, két szezon alatt 92 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken hét gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik