Brazília: Igen, valóban ő lehet az utódom – Roberto Carlos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.11. 19:41
A legendás brazil balhátvéd, Roberto Carlos kiállt a Juventus új szerzeménye, Alex Sandro mellett, úgy véli, a Portótól érkező futballista lehet az ő utódja.

„Valóban, hasonlít rám, és hogy ha továbbra is így fejlődik, akkor ő lehet az utódom – mondta a 24 éves védőről Roberto Carlos a Tuttosportnak. – Majd meglátja mindenki, elégedettek lesznek vele. Nagyszerű srác, jó néhányszor megnéztem már, amikor a válogatottban és a Portóban játszott. Technikás, modern szélső hátvéd, aki képes védekezni és támadni is. Brazíliában hozzám hasonlítják, és az igazat megvallva, egy kicsit magamat látom benne.”

„Nem lő úgy, mint én, de ez azért van, mert nagyon kevés embernek van olyan lövése, mint nekem. Viszont el kell ismernem, hogy Alex Sandro pontosabb a keresztpasszoknál, mint én voltam, ez az egyik specialitása. A beívelései óriási előnyt jelentenek Moratának és Mandzukicnak.”

Roberto Carlos szerint jót tett Alex Sandrónak, hogy a Juventushoz szerződött, mert így jobban tud fejlődni, és jobban szem előtt is lesz, ezáltal pedig könnyebben növelheti jelenleg hatnál járó válogatottságai számát.Roberto Carlos a Tuttosportnak. – Majd meglátja mindenki, elégedettek lesznek vele. Nagyszerű srác, jó néhányszor megnéztem már, amikor a válogatottban és a Portóban játszott. Technikás, modern szélső hátvéd, aki képes védekezni és támadni is. Brazíliában hozzám hasonlítják, és az igazat megvallva, egy kicsit magamat látom benne.”

„Nem lő úgy, mint én, de ez azért van, mert nagyon kevés embernek van olyan lövése, mint nekem. Viszont el kell ismernem, hogy Alex Sandro pontosabb a keresztpasszoknál, mint én voltam, ez az egyik specialitása. A beívelései óriási előnyt jelentenek Moratának és Mandzukicnak.”

Roberto Carlos szerint jót tett Alex Sandrónak, hogy a Juventushoz szerződött, mert így jobban tud fejlődni, és jobban szem előtt is lesz, ezáltal pedig könnyebben növelheti jelenleg hatnál járó válogatottságai számát.

Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23