Llorente: Contétől és Pirlótól akarok tanulni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 17:21
null
Fernando Llorente azért választotta az olasz bajnokságot, „mert abban játszik a Juventus”
A Juventus kedd délután megtartotta a Bilbaótól érkező Fernando Llorente első sajtótájékoztatóját, amelyen Beppe Marotta, a klub általános igazgatója elmondta, a spanyol csatár és az argentin Carlos Tévez megszerzésével az olasz bajnok végrehajtotta a nyári átigazolási időszakra tervezett erősítését a támadó alakzatban. A védősort Angelo Ogbonnával, a Torino középhátvédjével erősítenék meg.

„A tárgyalások során megismertük Fernandót, akit sokszor láttunk a pályán is játszani, nyugodt szívvel ajánlottunk neki négyéves szerződést – mondta a28 éves csatárról Marotta. – Vele és Carlos Tévezzel teljessé vált a támadósorunk, úgy vélem, erősek leszünk ezen a fronton.”

A Bilbaónál az utolsó szezonjában a spanyol bajnokságban főleg csak csereként játszó, öt szezon után először 10 gól alatt ragadó csatár a 14-es mezt választotta magának.

„Azért jöttem a Juventushoz, mert nagy klubnak tartom, amelyben megtiszteltetés játszani. Hogy miért az olasz bajnokság? Mert ebben játszik a Juve – mondta Llorente, amikor arról faggatták, miért a Juventust választotta. – Úgy érzem, itt minden adott ahhoz, hogy jobb játékos legyek. Az olasz bajnokság nagyon kiélezett, de a Juventus elég jó lesz ahhoz, hogy megint bajnok legyen. A Bajnokok Ligája nehéz lesz, egyelőre haladjunk lépésről lépésre!”

„Természetesen már beszéltem Antonio Contéval, akitől sokat tanulhatok, akárcsak Andrea Pirlótól. Nagyon várom, hogy együtt játszhassak vele – mondta a baszk. – A szurkolók fantasztikusak, megható volt, ahogy köszöntöttek, máris tartozom nekik. Az erőnlétem jó, sokat edzettem a nyári szünetben, felkészültem az alapozásra.”

Marotta elmondta, a Torinóban játszó Angelo Ogbonna iránt is érdeklődik a klub, s tárgyalni fog a városi riválissal a 25 éves középhátvéd megvásárlásáról.

Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
2025.05.31. 21:19

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
2025.05.31. 18:47
Ezek is érdekelhetik