Ökölvívás: „Egy ütés ölhet” – a sportág betiltását kérik

2015.09.15. 17:56
Négy nappal utolsó mérkőzése után belehalt sérüléseibe Davey Browne Jr., 28 éves ausztrál ökölvívó. Az esetet követően a helyi orvosok szervezete a sportág betiltását kezdeményezte.

Davey Browne Jr. a Fülöp-szigeteki Carlo Magalival bokszolt pénteken egy az IBF által szervezett nagypehelysúlyú mérkőzésén. A kétgyermekes ausztrál családapát a 12 menetes összecsapás utolsó menetében, 30 másodperccel a vége előtt kiütötte ellenfele, négy nappal később pedig belehalt sérüléseibe.

A 28 éves sportoló halála hat hónappal azt követően következett be, hogy egy másik ausztrál ökölvívó, Braydon Smith a kötelek között összeesett, majd elhunyt. Az Ausztrál Orvosi Szövetség (AMA) a mostani eset után a sportág betiltását kezdeményezte.

„Egy ütés ölhet, akár péntek este a kocsma előtt, akár az ökölvívóringben, és így fiatalemberek élete érhet véget ilyen tragikus módon – idézi dr. Stephen Parnist, az AMA alelnökét az ausztrál ABC. – Az ökölvívás jellegéből kifolyólag időről időre előfordulnak ilyen esetek, amelyek belső vérzést, visszafordíthatatlan agykárosodást okoznak, aminek következtében a sérültek elhunynak vagy agykárosodással kénytelenek tovább élni.”

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
3 órája

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
14 órája

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48
Ezek is érdekelhetik