Halálozás: belehalt sérüléseibe a ringben összeeső zambiai bokszoló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 09:10
Elhunyt Michael Norgrove 31 éves zambiai ökölvívó, aki március 31-én Londonban a Tom Bowen elleni mérkőzésén esett össze. A nagyváltósúlyú bokszoló egy hétig volt kómában agyvérzése után.

Ez az első haláleset ökölvívásban Nagy-Britanniában az elmúlt 18 évben. Az előző öt profi meccsén veretlen Norgrove kétéves kihagyás után tért vissza.

Robert Smith, a Brit Bokszszövetség ellenőrző bizottságának főtitkára szerint az orvosi tesztelések kellően szigorúak, nem ez okozta a zambiai ökölvívó tragédiáját.

„Az egyik legszigorúbb szabályrendszer a miénk a világon. Akut sérülés történt, ami bármikor megeshet. Az orvosi tesztjei rendben voltak, az agyi vizsgálatokon is átment, semmilyen aggodalomra okot adó tényező nem volt, máskülönben nem is lehetett volna ott a ringben" – nyilatkozta Smith a BBC-nek.

„Egészséges fiatalember volt, de azt nem tudjuk garantálni, hogy nem történik hirtelen fellépő sérülés – a világon egyetlen doktor sem tudná ezt garantálni" – tette hozzá a főtitkár.

Norgrove az első menetben leütötte Bowent, de az ötödik menetben véget ért élete utolsó mérkőzése, amikor a mérkőzésvezető véget vetett a küzdelemnek, mert a zambiai bunyós összeesett.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10
Ezek is érdekelhetik