Találatok a román-magyar címkére

Találatok száma: 403

Ahogy mi megéltük: „A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

2020-04-14 19:35:18

Új sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A negyedik részben 2014-be megyünk vissza az időben. A helyszín Bukarest, ahol Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból szerzett góljával letörli a mosolyt mintegy ötvenezer román szurkoló arcáról, miközben örök élményt szerez Ritz Balázs kollégánknak. Még úgy is, hogy a lelátóról kapott hideget, meleget a nyakába. 

román-magyar Európa-bajnoki selejtező Dárdai Pál Dzsdudzsák Balász Bukarest Ahogy mi megéltük

Köszönjük, Risitas, de már eleget röhögtünk a magyar futballon!

2016-04-06 12:58:00

Risitas a héten Magyarországon járt. A spanyol nevettetőnek ugyan nem sok fogalma van a magyar labdarúgásról, alakja mégis megtestesíti azt a fajta „sírva vigadást”, ami 1986 óta jellemzi a honi futballszurkolókat. Irapuatótól Bukaresten át Franciaországig – szubjektíven Risitasszal.

magyar válogatott román-magyar magyar válogatott foci Eb 2016 Risitas Magyarország

Az utolsó pillanatban jött a dráma: Eb-résztvevő a futsalválogatott!

2015-09-22 18:10:39

Fantasztikus mérkőzésen, a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett találattal a magyar futsalválogatott Debrecenben 4–3-ra legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, így a 2–2-es első mérkőzést követően kijutott a jövő évi kontinensviadalra.

román-magyar magyar válogatott magyar futsalválogatott futsalválogatott futsal

Három perc őrület, majd egy kis szerencse, 2–2 Romániában

2015-09-15 16:41:23

A magyar futsalválogatott 2–2-es döntetlent játszott Romániával Bodzavásárban (Buzau), az Európa-bajnokság pótselejtezőjének első mérkőzésén. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Debrecenben.

román-magyar magyar válogatott magyar futsalválogatott futsalválogatott futsal Sito Rivera

Újabb román–magyar csata az Európa-bajnokságért!

2015-09-15 11:40:34

A nagypálya után kispályán is összecsapnak egymással Románia és Magyarország legjobbjai. A magyar futsalválogatott kedden 18 órától Buzauban lép pályára, majd egy hét múlva Debrecenben fogadja ellenfelét az Európa-bajnokság pótselejtezőjén.

román-magyar magyar válogatott magyar futsalválogatott futsalválogatott futsal Sito Rivera

Magyar–román: olvasóink a 4–4–2-t favorizálják, Némethtel, Nikoliccsal

2015-09-04 18:14:48

Az esti magyar–román Európa-bajnoki selejtező (20.45, tv: M4) előtt arra kértük olvasóinkat, állítsák össze ideális kezdőcsapatokat a nagy mérkőzésre. Végeredményt hirdetünk: győzött a 4–4–2-es felállás Németh Krisztiánnal és Nikolics Nemanjával a csatársorban.

összeállítás román-magyar magyar válogatott Románia Magyarország Euro 2016

Légiósok: Németh gólpasszal hangolt a románok ellen

2015-08-30 07:14:48

A 47. percben Németh Krisztián remek szólóját, illetve Dominic Dwyer gólját követően a Sporting Kansas City 1–0-ra vezetett a Colorado Rapids otthonában az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján, de végül 2–1-es vereséget szenvedett.

román-magyar légiósok Németh Krisztián

Román-magyar: az MLSZ fellebbez az UEFA-határozat ellen

2014-11-04 22:03:36

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén megtárgyalta a bukaresti román–magyar mérkőzés UEFA fegyelmi határozatát, és arról döntött, hogy fellebbez az európai szövetség ítéletével szemben – adta hírül az MLSZ honlapja.

román-magyar magyar válogatott fellebbezés UEFA MLSZ Eb-selejtező

Blog: Mi lett volna, ha a Cigánylányt éneklik a szurkolók?

2014-11-02 13:28:35

Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Thury Gábor, a Nemzeti Sport főmunkatársa. Mostani írásának témája az UEFA fegyelmi döntése a Románia–Magyarország mérkőzésen történt szurkolói rendbontásokról.

szurkolók román-magyar blog UEFA Thury Gábor Bukarest

Román-magyar: Egyetért az UEFA-büntetéssel? - szavazás

2014-11-01 14:49:03

Az október 11-i Románia–Magyarország mérkőzésen történt szurkolói rendbontások ügyében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) részleges stadionbezárást és pénzbüntetést rótt ki a magyar szövetségre. Egyetért a büntetéssel?

román-magyar magyar válogatott UEFA Románia Magyarország

„Fel kéne jelenteni az UEFA-t!”; „A mi büntink korrekt” - önök írták

2014-11-01 09:43:29

Ritka az, amikor a Nemzeti Sport Online fórumozóinak döntő többsége egyet tud érteni valamiben, de a román–magyar Eb-selejtező után hozott UEFA-döntés kapcsán egyöntetű vélemény, hogy Románia túlságosan is enyhe büntetést kapott. Olvasóink hozzászólásaiból válogattunk. 

magyar válogatott román-magyar UEFA Eb-selejtező Eb 2016

MLSZ: „Cigányozásért a legalacsonyabb kiszabott büntetési tételt kaptuk”

2014-10-31 18:19:11

A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden dönti el, hogy fellebbez-e az Európai Labdarúgó-szövetség döntése után. Az UEFA az október 11-i Románia–Magyarország mérkőzésen történt szurkolói rendontások után részleges stadionbezárásra és pénzbüntetésre ítélte az MLSZ-t.

román-magyar magyar-román MLSZ Eb2016

Román-magyar: részleges stadionbezárás a finnek ellen

2014-10-27 12:10:46

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi és etikai bizottsága döntött az október 11-i Románia–Magyarország mérkőzésen történt szurkolói rendontások ügyében. A szövetség határozatának értelmében az MLSZ részleges stadionbezárást és pénzbüntetést kapott.

román-magyar román válogatott magyar válogatott fegyelmi bizottság UEFA

Eb 2016: szektorbezárással megúszták a románok

2014-10-31 17:35:03

A Román Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy az UEFA fegyelmi és etikai bizottsága szektorbezárással és pénzbüntetéssel sújtotta őket a román–magyar Európa-bajnoki selejtező után indított vizsgálat során.

román-magyar foci Eb 2016

UEFA: a románok bizakodnak, délutánra várják a döntést

2014-10-31 14:27:59

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Román sajtóhírek szerint péntek 16.30 órakor dönt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az októberi Románia–Magyarország Eb-selejtezőn történt rendbontások ügyében.

román-magyar román válogatott magyar válogatott UEFA

Román-magyar: „Mindegy, mi a döntés, erre nincs bocsánat”

2014-10-31 09:42:04

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE David Simpson, északír parlamenti képviselő szerint az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) már rég ítéletet kellett volna hirdetnie a román–magyar találkozón történt rendbontások ügyében.

északír válogatott román-magyar román válogatott UEFA

Román-magyar: az UEFA a románokat is vizsgálja rasszizmus miatt

2014-10-30 18:14:47

Mint arról október 22-én beszámoltunk, az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentést tett az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) az október 11-i Románia–Magyarország Eb-selejtezőn tapasztalt rasszista román megnyilvánulások miatt, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig szintén hivatalos beadvánnyal élt a románok viselkedése miatt. Az UEFA fegyelmi bizottsága pénteki döntése előtt beemelte a rasszizmus vádját az eljárásba.

román-magyar rasszizmus UEFA Románia Magyarország

Román-magyar: hivatalos megerősítés, az UEFA pénteken dönt

2014-10-28 09:03:49

Az Északír Labdarúgó-szövetség (IFA) hivatalos tájékoztatást kapott az UEFA-tól, mely szerint péntekig, október 31-ig nem várható döntés a Románia–Magyarország Eb-selejtezővel kapcsolatos fegyelmi ügyben.

román-magyar foci Eb 2016 UEFA Románia Magyarország Eb-selejtező

Román-magyar: Csak pénteken dönt az UEFA - Burleanu

2014-10-27 16:44:05

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csak pénteken dönt a Románia–Magyarország mérkőzésen történt szurkolói rendontások ügyében – tudatta sajtótájékoztatóján a román szövetség (FRF) elnöke, Razvan Burleanu.

román-magyar román válogatott magyar válogatott fegyelmi bizottság UEFA Razvan Burleanu

Románia: az elnök Iordanescut javasolja kapitánynak

2014-10-25 18:22:27

Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke Anghel Iordanescut jelölte a válogatott szövetségi kapitányának, a végső szót azonban a szervezet végrehajtó bizottsága mondja ki hétfőn.

román-magyar Románia Eb 2016