Román-magyar: az MLSZ fellebbez az UEFA-határozat ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.04. 22:03
null
A magyar szövetség fellebbez
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén megtárgyalta a bukaresti román–magyar mérkőzés UEFA fegyelmi határozatát, és arról döntött, hogy fellebbez az európai szövetség ítéletével szemben – adta hírül az MLSZ honlapja.

Mint ismeretes, az UEFA fegyelmi bizottsága pénteki ülésén egyebek mellett a soron következő Európa-bajnoki selejtezőn minimum 2500 fő befogadóképességű szektor(ok) bezárására, valamint 30 ezer eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az MLSZ-t a Bukarestben történt szurkolói rendbontások és rasszista magatartás miatt, míg a Román Labdarúgó-szövetséget nézőtéri rendbontás, tűzijáték és petárda használata, illetve dobálása és lézerfény alkalmazása miatt vonták felelősségre és büntették szektorbezárásra, valamint 32 ezer euróra. Az MLSZ azért fordul jogorvoslatért az UEFA illetékes bizottságához, mert a magyar szövetség megítélése szerint az eljárás során sérült az egyenlő elbírálás elve, mivel az elkövetett cselekményeket figyelembe véve aránytalannak látszik a magyar, illetve a mérkőzést szervező román szövetség első fokon kiszabott büntetése. A fellebbezést az MLSZ az ítélet hivatalos indokolásának kézhezvétele után, a rendelkezésre álló határidőn belül benyújtja az UEFA-hoz – olvasható az MLSZ által kiadott közleményben.

Ezzel egyidejűleg az elnökség megállapította, hogy az UEFA fegyelmi határozata nagy kockázatot jelent egy esetleges újabb szurkolói rendzavarás esetén. Erre is tekintettel döntött arról, hogy mind a hazai, mind az idegenbeli válogatott mérkőzéseken szigorítja a jegyeladás szabályait, valamint a beléptetés és a nézőtéri magatartás ellenőrzését. Az elnökség felhívja továbbá a figyelmet, hogy aki büntetést kiváltó nézőtéri magatartást folytat, az nem támogatja a nemzeti tizenegyet, ellenkezőleg, az ellenfeleket segíti.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
1 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
16 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik