NFL: Tebow visszatér, Philadelphiában kap esélyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 11:17
null
Na ki tér vissza? (Fotó: imgur.com)
Sajtóhírek szerint egyéves szerződést köt az NFL-ben szereplő Philadelphia Eaglesszel Tim Tebow irányító. Az egyetemi bajnokságban a Florida, az NFL-ben pedig a Denver játékosaként kultikus alakká váló játékos 2012 ősze óta nem játszott NFL-mérkőzésen, a legutóbbi két idényben televíziós szakértőként dolgozott.

 

A 27 éves Tebow hétfőn az Eagles keretével kezdi meg az idényre való felkészülést. A csapatnál egyelőre negyedik számú irányítóként számolnak vele Sam Bradford, Mark Sanchez és Matt Barkley mögött.

A Denvert 2011-ben a rájátszásba vezető Tebow Peyton Manning Coloradóba szerződése után a Jetsnél játszott, éppen Sanchez csapattársaként. A 2013-as szezon előtt a New Englandnél szerepelt próbajátékon, de még az idény kezdete előtt kitették. Azóta az ESPN egyetemi focis szakértője volt.

„Továbbra sem teszek le arról, hogy NFL-irányító legyek, hiszen ez életem álma” – közölte a Patriotstól távozva Tebow, aki a legutóbbi két évben kőkeményen edzett, így tartotta formában magát.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik.

NFL DRAFT 2015
1. KÖR
1. 1 Tampa Bay Buccaneers (2–14)
2. 2 Tennessee Titans (2–14)
3. 3 Jacksonville Jaguars (3–13)
4. 4 Oakland Raiders (3–13)
5. 5 Washington Redskins (4–12)
6. 6 New York Jets (4–12)
7. 7 Chicago Bears (5–11)
8. 8 Atlanta Falcons (6–10)
9. 9 New York Giants (6–10)
10. 10 St. Louis Rams (6–10)
11. 11 Minnesota Vikings (7–9)
12. 12 Cleveland Browns (7–9)
13. 13 New Orleans Saints (7–9)
14. 14 Miami Dolphins (8–8)
15. 15 San Francisco 49ers (8–8)
16. 16 Houston Texans (9–7)
17. 17 San Diego Chargers (9–7)
18. 18 Kansas City Chiefs (9–7)
19. 19 Cleveland Browns (7–9)
20. 20 Philadelphia Eagles (10–6)
21. 21 Cincinnati Bengals (10–5–1)*
22. 22 Pittsburgh Steelers (11–5)*
23. 23 Detroit Lions (11–5)*
24. 24 Arizona Cardinals (11–5)*
25. 25 Carolina Panthers (7–8–1)*
26. 26 Baltimore Ravens (10–6)*
27. 27 Dallas Cowboys (12–4)*
28. 28 Denver Broncos (12–4)*
29. 29 Indianapolis Colts (11–5)*
30. 30 Green Bay Packers (12–4)*
31. 31 New Orleans Saints (7–9)
32. 32 New England Patriots (12–4)*
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
1/19: A Buffalo Bills adta a Cleveland Brownsnak a 2014-es drafton
1/31: A Seattle Seahawks adta a New Orleans Saintsnek a Jimmy Grahamet érintő cserében
Az azonos mérlegű csapatok között a menetrend erőssége rangsorol

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik