RB Leipzig: Gulácsi ismét edzésben, a Hoffenheim ellen visszatérhet

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 15:46
null
Gulácsi Péter újra edzésben (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig honlapjának beszámolója szerint 18 mezőnyjátékos, valamint mind a három kapus részt vett a csapat kedd délelőtti tréningjén – azaz Gulácsi Péter is visszatért a napi munkába.


Gulácsi
múlt hét szerdán, a Benfica elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen sérült meg. A vendégek második góljakor kijövetel közben Carlos Vinícius térde találta el az arcát, az ütközés után le is kellett cserélni a magyar kapust. Mint kiderült, a törést megúszta, ugyanakkor több helyen is zúzódott a koponyája, s a kockázatot elkerülendő néhány nap pihenőt írtak elő számára. A Paderborn elleni, hétvégi bajnokin (3–2) nem is ő, hanem a svájci válogatott Yvon Mvogo védte a kaput.

Gulácsi edzője, Julian Nagelsmann a hétvégi mérkőzést követően arról beszélt, első számú kapusa várhatóan a hét elején tér vissza a normál edzésmunkához – ez kedden történt meg.

Mindez azt is jelenti, hogy nincs akadálya annak, hogy a Bundesliga 14. fordulójában, a Hoffenheim elleni hazai mérkőzésen ismét a magyar labdarúgó nevével kezdődjön a Leipzig összeállítása.

Ez Gulácsi negyedik idénye a lipcsei csapattal a német élvonalban, az előző három alkalommal mindannyiszor csak egy bajnokit mulasztott, 33-szor ott volt az együttesben. Ezt a sorozatot így még 2019–2020-ban is folytathatja.

Az RB Leipzig 27 pontjával a tabella második helyén áll, a Hoffenheim 21 ponttal a nyolcadik.

Legfrissebb hírek

Yan Diomande triplázott, az RB Leipzig hengerelt a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
4 órája

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.12.02. 23:18

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Megszakadt Sallaiék győzelmi sorozata a BL-ben, a belga bajnok nyert a Galata otthonában

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 20:43

Gulácsi Péter kapott gól nélkül hozta le 350. Lipcse-meccsét, csapata legyőzte a Brémát

Német labdarúgás
2025.11.23. 17:29

Oliver Baumann az 500. bajnokiját játszotta, a Mainz és a Hoffenheim nem bírt egymással

Német labdarúgás
2025.11.21. 22:32

„Nem értek egyet azzal, hogy Dénes hibázott” – Gulácsi a harmadik ír gólról és Dibusz felelősségéről

Magyar válogatott
2025.11.18. 18:54
Ezek is érdekelhetik