Németország: nemi erőszak gyanújával letartóztatták a Stuttgart játékosát

R. P./MTIR. P./MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 20:04
null
Atakan Karazor (Fotó: AFP)
Letartóztatták ibizai nyaralásán Atakan Karazort, a német élvonalbeli bajnokságban szereplő VfB Stuttgart labdarúgóját.

 

A klub szombaton jelentette be, hogy kapcsolatban vannak a játékos jogi képviselőivel, és a 25 éves futballista tagadja, hogy bűncselekményt követett el. A Stuttgart nem közölte, hogy Karazort mivel gyanúsítják, és jelenleg nem kíván többet mondani az üggyel kapcsolatban.

Ugyanakkor az ibizai rendőrség azt a tájékoztatást adta a dpa német hírügynökségnek, egy 18 éves spanyol nő azzal vádol két 25 esztendős német férfit, hogy szerda hajnalban megerőszakolták az Ibiza szigetén fekvő Sant Josep-i otthonában.

Bár a helyi újságok nem nevezik meg a labdarúgót mint az elkövetők egyikét, a brit The Sun konkrétan megírta, hogy Karazort is gyanúsítják a nemi erőszakkal, és ezért tartóztatták le Ibizán. A lap hozzátette, hogy a szóban forgó fiatal hölgyet kórházba kellett szállítani az eset után.

Karazort és társát kihallgatta a rendőrség, majd egy bíró előtt is megjelentek egy zárt körű meghallgatáson. A két férfit hivatalosan még nem vádolták meg bűncselekménnyel, ám szexuális visszaélés gyanújával már megindult ellenük a vizsgálat.

Karazor éppen a közelmúltban hosszabbította meg a szerződését a Stuttgarttal 2026-ig.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
2025.05.04. 18:31

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25
Ezek is érdekelhetik