Bundesliga: Megvolt a tervünk, de nem működött – Nagelsmann

Vágólapra másolva!
2022.02.13. 09:49
null
Nagelsmann (balra) nem tehetett mást: sportszerűen gratulált Reisnek a lefújás után (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, szombat délután a német bajnoki listavezető, Bayern München 4–2-re kikapott VfL Bochumtól. Nagyrészt amiatt, hogy a bajorok az első félidő utolsó perceiben három gólt kaptak. A meccs után Julian Nagelsmann vállalta a felelősséget, Thomas Reis meg érthetően boldogan nyilatkozott.

Azok után, hogy az ősszel a Bayern 7–0-ra nyert a Bochum ellen, s ezzel az idény eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta, nem sokan számítottak arra, ami szombaton délután történt: a Bochum hátrányból fordítva, az első félidő hajrájában három gólt szerezve legyőzte a bajnoki éllovast.

A lefújást követően a hazaiak edzője, Thomas Reis érthetően boldogabban értékelte a mérkőzést, mint müncheni kollégája, Julian Nagelsmann.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megszerezni a három pontot a Bayern ellen, erre talán nem sokan számítottak a mérkőzés előtt. Úgy gondoltuk a meccs előtt, hogy talán a Münchennek is lehet egy-két olyan mérkőzése az idényben, amelyen nem sikerül nekik minden, és ez a mai pont egy ilyen volt. A korai kapott gól nem zavarta össze a csapatot, ami mutatja, hogy mennyit léptünk előre az elmúlt időszakban. Mindig is tudtuk, hogy képesek vagyunk fordítani egy ilyen helyzetben, és ezt ma végre sikerült is megvalósítani” – fogalmazott ThomasReis a lefújást követően.

Nagelsmann sportszerűen nyilatkozott a találkozó után és elismerte, az ő hibája, hogy a meccs nem számukra kedvezően alakult.

„Először is gratulálok Thomasnak és csapatának, a Bochum nagyszerűen játszott ma és rászolgált a győzelemre. Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk. Volt egy tervünk a mérkőzésre, de ez nem működött. Gyorsabban kellett volna reagálnunk, korábban kellett volna változtatnunk és hogy ez nem történt meg, az én hibám. A Bochum két álomszép gólt is szerzett, amik nem mennek be mindennap, ezek valóban különlegesek voltak. A második félidőben már javult a játékunk, és ha hamarabb lőjük a második gólunkat, talán a vége is izgalmasabb lett volna, de mindent egybevetve a Bochum megérdemelte a győzelmet” – ismerte el Nagelsmann a meccs után.

A Bochum szinte napra pontosan 17 évvel ezelőtt győzte le legutóbb a Bayernt: 2004. február 14-én Peter Madsen góljával 1–0-ra nyert a VfL. A bajorokkal legutóbb 1975 novemberében fordult elő, hogy egy bajnokin a szünet előtt négy gólt kaptak, akkor az Eintracht Frankfurt a 6–0-ra megnyert találkozón ötöt rámolt be Sepp Maier kapujába.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Bochum–Bayern München 4–2 (Antwi-Adjei 14., Locadia 38. – 11-esből, C. Gamboa 40., Holtmann 44., ill. Lewandowski 9., 75.)

Az állás
1. Bayern München 22 17 1 4 70–25 +45 52
2. Borussia Dortmund 21 14 1 6 54–36 +18 43
3. Bayer Leverkusen 22 12 5 5 58–36 +22 41
4. RB Leipzig 22 10 4 8 43–27 +16 34
5. Freiburg 22 9 7 6 34–25 +9 34
6. Union Berlin 21 9 7 5 29–27 +2 34
7. 1. FC Köln 22 8 8 6 34–37 –3 32
8. Hoffenheim 21 9 4 8 41–34 +7 31
9. Mainz 22 9 4 9 31–24 +7 31
10. Eintracht Frankfurt 22 8 7 7 33–34 –1 31
11. Bochum 22 8 4 10 24–32 –8 28
12. Wolfsburg 22 8 3 11 23–33 –10 27
13. Mönchengladbach 22 7 5 10 30–40 –10 26
14. Hertha BSC 22 6 5 11 24–45 –21 23
15. Arminia Bielefeld 21 4 10 7 21–27 –6 22
16. Augsburg 22 5 7 10 24–38 –14 22
17. VfB Stuttgart 22 4 6 12 26–42 –16 18
18. Greuther Fürth 22 3 4 15 20–57 –37 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik