Bundesliga: 2–2 helyett 4–1 – Sallaiék kiütötték a kiesőjelöltet

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.09. 15:26
null
Sallai Rolandé (feketében) volt a leggyorsabb sprint a meccs első fél órájában (Fotó: AFP)
Sallai Roland csapata, a Freiburg 4–1-re nyert idegenben az 1. FC Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójában.

 

Az előző négy idegenbeli bajnoki mérkőzését elveszítő Freiburg húsz perc játék után már 2–0-ra vezetett Kölnben. A Bundesliga hivatalos honlapjának élő közvetítése szerint az első fél órában 32.54 kilométer per órás sebességgel Sallai Rolandnál mérték a leggyorsabb sprintet a mérkőzésen.

A második félidő elején a hazaiak hamar szépítettek, majd a 62. perchez érve nagy egyenlítési lehetőséghez jutottak, ám Ondrej Duda elcsúszott a tizenegyes elvégzése közben, így a labda a kapu fölé perdült.

Ondrej Duda kimaradt büntetője a Köln első osztályú tagságába kerülhet (Fotó: AFP)
Ondrej Duda kimaradt büntetője a Köln első osztályú tagságába kerülhet (Fotó: AFP)

A hajrában a kieső helyen álló Köln nagy erőket mozgósított a pontszerzésért, egyszer be is talált, ám kezezés miatt a játékvezető érvénytelenítette a gólt. A hosszabbítás perceiben aztán a Freiburg két kontratámadás végén újabb gólokat szerzett, így megnyugtató különbséggel nyert.

A kölni alakulat helyzete nem rózsás, de az utolsó két fordulóban két közvetlen riválisa, a Hertha és a Schalke ellen még kiharcolhatja a bennmaradást.

NÉMET BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
1. FC Köln–Freiburg 1–4
(S. Andersson 50., ill. N. Petersen 18., Demirovic 20., Grifo 90+3., Schmid 90+6.)
Freiburg: Sallai Roland az 57. percig volt a pályán.

KÉSŐBB
15.30:
EintrachtFrankfurt–Mainz (Tv: Sport2)
18.00: Hertha BSC–Arminia Bielefeld (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Borussia Dortmund–RB Leipzig 3–2 (Reus 7., Sancho 51., 87., ill. Klostermann 63., Olmo 77.)
Hoffenheim–Schalke 4–2 (Kramaric 47., Akpoguma 52., Baumgartner 60., Bebou 64., ill. Uth 12., Mustafi 42.)
Werder Bremen–Bayer Leverkusen 0–0
Wolfsburg–Union Berlin 3–0 (Brekalo 12., 63., 90.)

Bayern München–Mönchengladbach 6–0 (Lewandowski 2., 34., 65. – a harmadikat 11-esből, Th. Müller 23., Coman 44., L. Sané 85.)
VfB Stuttgart–Augsburg 2–1 (Förster 11., Kalajdzic 74., ill. Niederlechner 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 23 5 4 92–40 +52 74
2. RB Leipzig 32 19 7 6 57–28 +29 64
3. Wolfsburg 32 17 9 6 57–32 +25 60
4. Borussia Dortmund 32 18 4 10 69–44 +25 58
5. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15 56
6. Bayer Leverkusen 32 14 8 10 51–38 +13 50
7. Mönchengladbach 32 12 10 10 59–52 +7 46
8. Union Berlin 32 11 13 8 47–41 +6 46
9. Freiburg 32 12 8 12 49–47 +2 44
10. VfB Stuttgart 32 11 9 12 54–52 +2 42
11. Hoffenheim 32 10 9 13 49–52 –3 39
12. Mainz 31 9 8 14 34–50 –16 35
13. Werder Bremen 32 8 9 15 37–51 –14 33
14. Augsburg 32 9 6 17 32–49 –17 33
15. Hertha 30 7 9 14 38–49 –11 30
16. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28 30
17. 1. FC Köln 32 7 8 17 33–60 –27 29
18. Schalke 31 2 7 22 20–80 –60 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik