Néggyel vezetett a Bayern München, aztán hármat kapott a Kieltől

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2025.02.01. 17:29
Itt még úgy tűnt, sima lesz... (Fotó: Getty Images)
A Bayern München 4–3-ra legyőzte a Holstein Kielt, míg a Borussia Dortmund 2–1-re nyert a Heidenheim otthonában a német labdarúgó Bundesliga 20. fordulójának szombati játéknapján.

 

A Bayern München zsinórban öt nyertes bajnokit követően fogadta a Holstein Kielt, így nem igazán volt miért aggódnia. Jamal Musiala góljával már 19 perc után vezettek a bajorok, majd jött Harry Kane, aki a félidő végén és a második játékrész legelején is beköszönt, az 54. percben pedig Serge Gnabry volt eredményes, ezzel szűk egy órát követően eldőlt a meccs, 4–0 volt az állás. Igen ám, de a Bayern kiengedett, a Kiel pedig tovább nyomta a gázt, a 62. percben szépített, majd jött a hosszabbítás, amikor Steven Skrzybski duplázni tudott (4–3). Ahhoz már késő volt, hogy egyenlítsenek is a vendégek, de azért tanulság a Bayern számára, hogy nagy előnyben is oda kell figyelnie.

A délutáni sáv másik fontos meccse a magához képest pocsék idényt futó Borussia Dortmund vendégjátéka volt a Heidenheim ellen. Nuri Sahintól már megvált a BVB, sőt, két napja ki is nevezte a Bayern korábbi trénerét, a horvát Niko Kovacot, ő azonban csak holnap, február 2-án csatlakozik a klubhoz. Ettől függetlenül a győzelem összejött: a gólgyártást Serhou Guirassy nyitotta meg a 33. percben, majd egy másik nyári igazolás, Maximilian Beier talált be a 63. percben. Erre villámgyors szépítő góllal reagált a Heidenheim, amely egyenlíteni már nem tudott. 1–2

A St. Pauli 1–1-es döntetlent játszott az Augsburggal, míg Sallai Roland korábbi csapata, a Freiburg 1–0-ra nyert Bochumban. A Stuttgart hullámvasútidénye folytatódik: a győzelmi széria után búcsú a BL-től a PSG ellen, valamint két vereség a bajnokságban – most épp otthon a Mönchengladbach ellen (1–2).

NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
Heidenheim–Borussia Dortmund 1–2 (Honsak 64., ill. Guirassy 33., Beier 63.)
Bochum–Freiburg 0–1 (Sildilla 34.)
St. Pauli–Augsburg 1–1 (Banks 17. – öngól, ill. Komur 83.)
VfB Stuttgart–Mönchengladbach 1–2 (Elvedi 49. – öngól, ill. Ngoumou 25., Kleindienst 82.)
Bayern München–Holstein Kiel 4–3 (Musiala 19., Kane 45+3., 46., Gnabry 54., ill. Porath 62., Skrzybski 90+1., 90+3.)
Union Berlin–RB Leipzig 0–0

VASÁRNAP
15.30: Eintracht Frankfurt–Wolfsburg (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–Hoffenheim (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Werder Bremen–Mainz 1–0 (Bittencourt 14.)
Kiállítva: Stark (90+3., Werder), Friedl (90+4., Werder)

   
1. Bayern München20163162–19+4351
2. Bayer Leverkusen19126146–26+2042
3. Eintracht Frankfurt19114444–26+1837
4. RB Leipzig2096534–29+533
5. Stuttgart2095637–30+732
6. Mainz2094733–24+931
7. Mönchengladbach2093832–30+230
8. Werder Bremen2086634–36–230
9. Freiburg2093827–36–930
10. Borussia Dortmund2085736–34+229
11. Wolfsburg1984742–34+828
12. Augsburg2075824–35–1126
13. St. Pauli20631118–22–421
14. Union Berlin2056916–27–1121
15. Hoffenheim1946925–37–1218
16. Heidenheim20421425–42–1714
17. Holstein Kiel20331431–52–2112
18. Bochum20241417–44–2710
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
15 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
23 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába érkezett Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
2025.09.09. 22:40

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik