A Bayer Leverkusennél csalódottak lennének, ha trófea nélkül zárnának

Vágólapra másolva!
2024.02.26. 14:28
Lukas Hradecky szeretné, ha Xabi Alonso a következő idényben is irányítaná a Bayer Leverkusent (Fotó: Getty Images)
Lukas Hradecky csapatkapitány elismerte, hogy most már csalódást jelentene, ha a német labdarúgó-bajnokságban élen álló Bayer Leverkusen trófea nélkül fejezné be az idényt.

„Legyünk őszinték, a jelenlegi helyzetünkben csalódást okozna, ha üres kézzel állnánk május végén” – jelentette ki a Kicker című újságnak a 34 éves kapus.

A gyógyszergyári együttes nyolcpontos előnnyel vezeti a Bundesligát a címvédő Bayern München előtt, a Német Kupában elődöntős és a riválisokat tekintve nagy favorit, de a nemzetközi porondon is szerepel még, ugyanis nyolcaddöntős az Európa-ligában.

„Valami különlegeset szeretnénk elérni” – mondta a pozsonyi születésű, de finn válogatott futballista, aki méltatta a vezetőedző Xabi Alonsót. „Elképesztően tehetséges tréner, és tudjuk, hogy nagy érdeklődést vonzanak az elért eredmények. Ebben az üzletben minden lehetséges, de örülnénk, ha nyár után is maradna.”

A spanyol szakember 2022 októberében vette át Bayer irányítását, amely 1993 óta egyetlen trófeát sem nyert. A csapatot a kiesést jelentő 17. helyről a hatodik pozícióba vitte fel, a második számú európai kupasorozatban pedig – a 16 között tavaly márciusban a Ferencvárost búcsúztatva – az elődöntőig menetelt. A mostani idény viszont történelmi menetelést hozott, mivel a Leverkusen az egész idényben veretlen, sőt, minden sorozatot figyelembe véve eddigi 33 mérkőzéséből 29-et megnyert.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Augsburg–Freiburg 2–1 (Uduokhai 72., Engels 81., ill. Grifo 19. – 11-esből)
Borussia Dortmund–Hoffenheim 2–3 (Malen 21., N. Schlotterbeck 25., ill. Bebou 2., Beier 61., 65.)
Eintracht Frankfurt–Wolfsburg 2–2 (Max 14., Marmus 90+2., ill. Lacroix 2., Behrens 36.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Mönchengladbach–Bochum 5–2 (N'Goumou 28., Weigl 35. – 11-esből, Reitz 72., Siebatcheu 78., Honorat 90+6., ill. Ph. Hofmann 75., K. Schlotterbeck 87.)
Union Berlin–Heidenheim 2–2 (Gosens 44., Schäfer 45+2., ill. Dovedan 3., Beste 71.)
VfB Stuttgart–1. FC Köln 1–1 (Millot 53., ill. Martel 62.)
Werder Bremen–Darmstadt 1–1 (Zimmermann 8. – öngól, ill. Justvan 33.)
Bayern München–RB Leipzig 2–1 (Kane 56., 90+1., ill. Sesko 70.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bayer Leverkusen–Mainz 2–1 (G. Xhaka 3., Andrich 68., ill. Kohr 8.)
Kiállítva: Ngankam (80.)

1. Bayer Leverkusen

23

19

4

59–16

+43 

61 

2. Bayern München

23

17

2

4

63–26

+37 

53 

3. VfB Stuttgart

23

15

2

6

52–29

+23 

47 

4. Borussia Dortmund

23

11

8

4

46–30

+16 

41 

5. RB Leipzig

23

12

4

7

49–30

+19 

40 

6. Eintracht Frankfurt

23

8

10

5

36–30

+6 

34 

7. Hoffenheim

23

8

6

9

41–43

–2 

30 

8. Werder Bremen

23

8

6

9

32–35

–3 

30 

9. Freiburg

23

8

5

10

30–42

–12 

29 

10. Heidenheim

23

7

7

9

33–40

–7 

28 

11. Augsburg

23

6

8

9

33–41

–8 

26 

12. Mönchengladbach

23

6

7

10

41–45

–4 

25 

13. Wolfsburg

23

6

7

10

28–36

–8 

25 

14. Union Berlin

23

7

4

12

23–37

–14 

25 

15. Bochum

23

5

10

8

28–46

–18 

25 

16. 1. FC Köln

23

3

8

12

16–37

–21 

17 

17. Mainz

23

2

9

12

18–37

–19 

15 

18. Darmstadt

23

2

7

14

24–52

–28 

13 

A BUNDESLIGA ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik