Radenkovics: Rendbe kell tenni a fejeket; Mészáros Anett három év kihagyás után lett országos bajnok

S. T. J.S. T. J.
2024.11.28. 23:57

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Huszonhét bajnokin irányította eddig a Diósgyőr futballcsapatát Vladimir Radenkovics, amely csak hatszor szenvedett vereséget. A 46 esztendős szerb szakember interjút adott a Nemzeti Sportnak, és többek között arról is beszélt, mi jelentene sikert erre az idényre a DVTK-nak. „  Előrébb kell zárnunk, mint az előző évadban, amikor hetedikek lettünk, és közel kell kerülnünk ahhoz, hogy meglepetést szerezzünk, azaz nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk. Emellett fontos, hogy az akadémiánkról minél több játékost áramoltassunk az első csapatba.” A hétvégén keleti rangadóra kerül sor: szombaton a Debrecent fogadják. „Rendbe kell tenni a fejeket. Néhány játékosom még mindig azon tépelődik, hogy meg kellett volna nyerni a Ferencváros elleni bajnokit, de ez már a múlt.”

Harminchét évesen, szinte a semmiből tért vissza három év kihagyás után az országos bajnokságon a korábban négy vb-érmet szerző cselgáncsozó, Mészáros Anett. Ha pedig visszatért, meg is nyerte az ob-t, noha saját bevallása szerint nem edzett a visszavonulása óta,  „Egy-két héttel az ob előtt elkezdtem mozogni, mert a Szatymaz SE felkért rá, hogy a színeiben induljak el. Magamtól eszembe sem jutott volna, de az edző, Szabó Csaba bízott bennem, és úgy voltam vele, ha ő igen, én miért ne bíznék magamban? Próbáljuk meg! Megmondom őszintén, magam is csodálkoztam, hogy sikerült megnyernem a versenyt ennyi év után.” Ami a folytatást illeti, csak annyi biztos, hogy vasárnap lesz a csapatbajnokság Mórahalmon, azon Mészáros is tatamira áll.

Újabb vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában a címvédő Real Madrid, a spanyol együttes a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool otthonában veszített, s öt forduló után az összesített tabella 24. (!) helyén szerénykedik, még éppen rájátszást érő pozícióban. Kylian Mbappéra össztűz zúdul, hiszen az utóbbi időben gyengén teljesít, szerdán a mezőny leggyengébb teljesítményét nyújtotta, ráadásul 1–0-s Liverpool vezetésnél tizenegyest hibázott. Luka Modric azonban védelmébe vette a francia csatárt: „Mindennap tapasztaljuk, milyen keményen edz, biztos vagyok benne, hogy hamarosan az igazi Kylian Mbappét láthatjuk. Idő kérdése és olyan teljesítményt nyújt majd, amilyet elvárnak tőle.” 
A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
15 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2026.09.01. 23:40

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2026.08.31. 23:40

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50