UEFA: kizárhatják a Portót és a Sportingot az európai kupákból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 21:18
null
Egy feszült pillanat a szeptemberi Sporting–Porto bajnokiról (Fotó: AFP)
Súlyos pénzbüntetést kapott a Porto és a Sporting CP az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), sőt a pénteki döntés nyomán akár három évre ki is zárhatják őket az európai kupasorozatokból.

 

A szankcióra azért került sor, mert a két egyesület megszegte a pénzügyi fair play előírásainak egy részét. Az indoklás szerint az érintett klubok nem tartották be „a lejárt tartozások kiegyenlítésére vonatkozó követelményeket”. A döntést az UEFA újonnan létrehozott „klubok pénzügyi ellenőrző testületének kamarája” hozta meg – derül ki a Magyar Távirati Iroda tudósításából.

A portugál bajnokságban címvédő Sportingnak 250 ezer eurót, a Portónak pedig 300 ezret kell kifizetnie, a tartozásokat pedig mindkettőnek ki kell egyenlítenie jövő január 31-ig. Ha ez a vonatkozó igazolások bemutatásával együtt nem történik meg, akkor a következő három idényben egyik sem szerepelhet abban az európai kupasorozatban, amelybe bejut.

Nem csak a két portugál egyesületet büntette az UEFA: a kazah Asztana, a román CFR, a bolgár CSZKA Szófia, a gibraltári Mons Calpe, az ugyancsak portugál Santa Clara, valamint a Ferencvárossal azonos Európa-liga-csoportban szereplő spanyol Real Betis is szankcióval néz szembe.

Az UEFA azt is közölte, hogy a török Besiktas teljesítette az előző idényben elmaradt pénzügyi kötelezettségeit, így nem tartják vissza a mostani európai kupaszereplése során járó pénzdíjának 15 százalékát. A Besiktas ugyanakkor tavasszal egyik kontinentális sorozatban sem szerepel majd, ugyanis már biztosan a Bajnokok Ligája C-csoportjának utolsó helyén végez.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik