IFFHS: Zinédine Zidane és Joachim Löw az év edzői

Vágólapra másolva!
2017.12.05. 21:22
A klubedzők között a Real Madridot irányító Zinédine Zidane, a szövetségi kapitányoknál a németek szakvezetője, Joachim Löw lett a legjobb 2017-ben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Az IFFHS honlapja alapján Zidane toronymagasan, 256 pontos különbséggel előzte meg a második helyezett olasz Massimiliano Allegrit, a Juventus trénerét. A francia szakember idén spanyol bajnokságot és európai Szuperkupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig címet védett együttesével. Sikerével ő lett az első, aki játékosként és edzőként is kiérdemelte az év legjobbjának járó elismerést.

A dobogó harmadik fokára Allegri honfitársa, a Chelsea-vel angol bajnok Antonio Conte került. A lista egyetlen, nem Európában dolgozó edzője a River Plate-et irányító Marcello Gallardo a tizedik helyet szerezte meg.

A szövetségi kapitányok versenyében az idei Konföderációs Kupán diadalmaskodó Joachim Löw 299 pontot kapott, a második helyen záró, hazája válogatottját irányító brazil Tite 125-öt. A németek munkájáért 2006 óta felelő Löw 2014 után másodszor kapta meg a díjat.

A harmadik helyen a spanyolokat vezető Julen Lopetegui végzett 62 ponttal.

A Nemzeti Sportot Szöllősi György főszerkesztő képviselte a szavazáson.

 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
13 órája

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

BL-be jutással tenné fel a koronát teljesítményére az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
2025.05.17. 10:30

IFFHS: Gyökeres vezeti a gólkirályjelöltek rangsorát

Minden más foci
2025.05.03. 13:15

IFFHS: Lamine Yamal korrekordot döntött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 12:34

Az Arsenalnak történelmet kell írni a BL-továbbjutáshoz

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 13:02

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37
Ezek is érdekelhetik