Hollandia: Némethék háromszor egyenlítettek Adorjánék ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.03. 14:32
Hiába vezetett háromszor is Adorján Krisztián csapata, a Groningen, a Németh Krisztiánnal felálló Roda mindig egyenlíteni tudott a holland labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

Már a 8. percben megszerezte a vezetést hazai pályán a Groningen, ám nem sokáig örülhettek, hiszen a 19. percben már egyenlített is a Németh Krisztiánnal felálló Roda. Az 53. percben a magyar légiós maradt a földön sérülés miatt, a pillanatnyi emberelőnyét pedig könyörtelenül kihasználta a hazai csapat, és a csereként beálló Andraz Kirm újból megszerezte a vezetést. Németh Krisztiánt az 55. percben le is kellett cserélni.Németh Krisztiánnal felálló Roda. Az 53. percben a magyar légiós maradt a földön sérülés miatt, a pillanatnyi emberelőnyét pedig könyörtelenül kihasználta a hazai csapat, és a csereként beálló Andraz Kirm újból megszerezte a vezetést. Németh Krisztiánt az 55. percben le is kellett cserélni.

A legutóbbi három tétmeccsét megnyerő vendégek ismét meg tudtak azonban újulni: a 62. percben Mark-Jan Fledderus büntetőből egalizált, 2–2. A 76. percben Eric Botteghin révén harmadszor is előnyhöz jutott a Groningen, igaz, végül ez a találat sem jelentett győzelmet. A 92. percben ugyanis Fledderus megint betalált, ismét büntetőből, döntetlenre mentve a mérkőzést, 3–3.

A hazaiaknál a magyar légiós, Adorján Krisztián a kispadon volt, de nem kapott szerepet a mérkőzésen.

HOLLAND EREDIVISIE
12. FORDULÓ

Groningen–Roda 3–3

AZ ÁLLÁS
1. AZ 12 7 1 4 21–17 +4 22
2. Vitesse 12 6 3 3 22–17 +5 21
3. Twente 12 5 5 2 27–11 +16 20
4. PSV 12 5 4 3 23–12 +11 19
5. Ajax 12 5 4 3 23–15 +8 19
6. Zwolle 12 5 4 3 21–13 +8 19
7. Groningen 12 5 4 3 25–25 0 19
8. Feyenoord 11 5 2 4 23–19 +4 17
9. Roda 12 4 5 3 21–24 –3 17
10. Heerenveen 10 4 3 3 24–21 +3 15
11. NAC Breda 12 4 3 5 20–17 +3 15
12. Heracles 11 4 2 5 16–19 –3 14
13. Go Ahead Eagles 11 3 4 4 16–28 –12 13
14. Cambuur 11 3 3 5 11–12 –1 12
15. Utrecht 11 3 3 5 14–23 –9 12
16. Den Haag 11 3 1 7 14–27 –13 10
17. Waalwijk 12 2 3 7 16–24 –8 9
18. NEC 12 1 6 5 19–32 –13 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik