Genk: inog a pad Bernd Storck alatt – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 13:33
null
Bernd Storck sem tudott lendíteni a Genk teljesítményén (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a következő idénytől már nem a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck fogja irányítani a belga bajnokságban szereplő, Németh Andrást is foglalkoztató KRC Genket.

 

Bernd Storckot öt hónapja, tavaly decemberben nevezték ki a Genk élére, ám ő sem tudott lendíteni az együttesen – 12 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség a mérlege –, amely az edzőváltáskor és az alapszakasz végén is a 8. helyen állt, így legfeljebb az Európa-konferencialiga-selejtező jöhet össze neki, de ehhez meg kellene előznie a Gentet a csoportjában.

Stef Wijnants sportújságíró szerint szinte esélytelen, hogy Storck a következő idényben is ott lesz a belgák kispadján. Úgy véli, a tréner irányítása alatt inkonzisztens a gárda teljesítménye, valamint arra is panaszkodott, hogy a szakember akkor is rotál, amikor nem sűrű a programjuk.

A Voetbal24 hangsúlyozza, a Genk határozatlan idejű szerződést kötött az 59 éves trénerrel, s nem kellene nagy összegű végkielégítést fizetnie neki.

Storck játékosként a VfL Bochumnál és a Borussia Dortmundnál töltötte a legszebb éveit, majd edzői karrierjét is a hazájában, Németországban kezdte: volt a Stuttgart, a Hertha, a Wolfsburg és a Dortmund másodedzője is. Később Kazahsztánban dolgozott klubedzőként és szövetségi kapitányként, de megfordult az Olympiakosz utánpótlásában is, mielőtt Magyarországra került, ahol előbb sportigazgató és az U20-as válogatott szövetségi edzője volt az MLSZ megbízásából, aztán Dárdai Pál utódja lett a felnőttválogatottnál. Utóbbival Norvégiát legyőzve a pótselejtezőn kvalifikált a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol aztán Izlandot, Portugáliát és Ausztriát megelőzve csoportelső lett. A végállomást a Belgium elleni nyolcaddöntő jelentette Toulouse-ban.

A magyar válogatott kispadjáról 2017 októberében távozott. Azóta a Mouscron, a Cercle Bruges és a DAC szakvezetője is volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik