A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

INTÉZMÉNYES VÁLSÁGBA KERÜLT a francia klubfutball 2025-ben. Miközben az egyesületek ontják magukból a szupertehetségeket, a válogatott gyakorlatilag a harmadik-negyedik sorával is továbbjutna világbajnoki vagy Európa-bajnoki csoportjából, a bajnokság és a klubok a története legjobb idényét átélő Paris Saint-Germain kivételével kis túlzással romokban hevernek.

Mint ismert, a francia labdarúgás pénzügyi felügyeleti szerve, a DNCG június végén bejelentette, hogy kizárja az Olympique Lyont a Ligue 1-ből. Bár az OL a döntésre adott reakciójaként közleményben jelezte, hogy a tőkeinjekciók, a játékoseladások, valamint a John Textor vezette Eagle Football Group kiszállása a Crystal Palace-ból bőven elegendő forrást jelentett ahhoz, hogy faragjon az ötszázmillió euró körüli összegű adósságból, sokáig úgy tűnt, az egyik legnagyobb francia klub a Ligue 2-ben kezdi az új idényt. A DNCG szerint egyébként rosszhiszeműségre adott okot, hogy a Lyon olyan labdarúgókkal kapcsolatban is elkönyvelt bevételeket, akik sohasem játszottak ott, például Luiz Henrique esetében, akit a Botafogo adott el a Zenitnek januárban. 

Az Eagle Football Group gyakorlatilag minden tulajdonába tartozó klub bevételét a Lyon pénzügyi stabilitásának bizonyítékaként tüntetett fel. John Textor időközben lemondott minden vezetőségi pozíciójáról a Lyonnál, a vezérigazgató Michael Gerlinger, míg az elnök a világhírű női csapat tulajdonosa, Michele Kang lett. A hölgyről azt mondta közleményében az üzletember, hogy tökéletes választás az OL vezetésére, mert a helyi közösséget képviseli, továbbá kijelentette, most már a többi klubjára fókuszál, és újabb angol csapatba fektetne, miután ki kellett szállnia a Palace-ból – a londoniak egyébként is pórul jártak, az Európa-liga helyett csak a Konferencialigában indulhatnak. Az Eagle Football Groupnál megmaradt a vezető szerepe. A változtatások és John Tex­tor eltűnése a jelek szerint tetszhetett a DNCG-nek: a Lyon fellebbezését elfogadta, így maradhat a Ligue 1-ben.

ÉVEK ÓTA KÜSZKÖDNEK A FRANCIA CSAPATOK

A hír kirobbanásakor is említettük, nem ez volt az első eset az elmúlt években, hogy francia klubokat visszasorolással fenyegettek vagy vissza is soroltak a pályán elért eredményei ellenére. A patinás és jelentős tömegbázisú, a Lyonhoz hasonlóan az elmúlt évtizedekben is sikeres Girondins de Bordeaux kálváriája a negyedosztályban folytatódik a nyáron, miután 2024-ben a másodosztályból is visszasorolták. A Lyon kizárásával egy napon a Nimes sorsát is megpecsételte a DNCG: 2018-tól 2021-ig az élvonalban szerepelt az 1937-ben alapított egyesület, az elmúlt két évet a harmad­osztályban töltötte, most minden profi ligából kizárták, s elképzelhető, hogy az amatőr hatodosztályban kell folytatnia. A Ligue 1-ben legutóbb 2001 és 2014 között szereplő Sochaux-ra 2023-ban csapott le a DNCG, azóta a harmadosztályban futballozik a csapat. A Bastiát 2017-ben leminősítették az ötödosztályig, de azóta visszakapaszkodott a második vonalba. A rengeteg negatív példa ellenére a Lyonnak nincs minden veszve: ahogyan a fellebbezési szándékot is megfogalmazó közlemény mutatja, a vezetőség jelentős lépéseket tett (még ha némileg sötét ügyletek is belekeveredhettek ebbe), hogy a szervezet ne sújtson le a klubra, a Nancy pedig 2023-ban a harmadosztályból az ötödosztályba sorolást úszta meg azután, hogy fellebbezett az elmarasztaló döntés ellen. Azóta emelkedő pályára állt a korábbi kupagyőztes, az idén sikerült feljutnia a másodosztályba.

A veszélybe kerülő csapatok helyzete a francia klubfutball intézményes válságát is jelzi. Amíg 2018-ban a Premier League után a Ligue 1 közvetítési jogai értek a legtöbbet, 2025-re ott tart a liga, hogy a tavasz óta senki sem közvetítette a meccseit. Az előzményekről annyit, hogy 2024 előtt nemzetközi összehasonlításban alacsony jogdíjakért adták csatornák a mérkőzéseket, és a stabilitás ellenére a kluboknak ez jelentős bevételkiesést jelentett. A DAZN-nal és a BeIN Sportsszal kötött tavalyi megegyezés annak ellenére meghiúsult a tavasszal, hogy még alacsonyabb összegben állapodtak meg, mint az előző ciklusban. A következmény: nem elég, hogy senki sem látta a meccseket az országban a hajrában, még ki sem fizették a jogdíjakat a ligának. A példátlan válság miatt tavaly (már ekkor is nehezen született megegyezés a közvetítésekről) francia sajtóhírek szerint az Auxerre, a Lens, a Nantes, a Reims, a Montpellier, a Brest, a Le Havre és az Angers is csődveszélybe került. A Football Benchmark szerint első és másodosztályú klubok költségvetésének nagyjából harminc–ötven százalékát teszik ki a televíziós jogdíjak – a Montpellier, a Lorient és a Valenciennes esetében majdnem a hetven százalékot is elérték –, és ha az idén sem sikerül megoldást találni a helyzetre, az egész rendszer összeomolhat, klubok sora szűnhet meg, mert képtelenek lesznek finanszírozni a játékosaikat. A klubok kiadási oldalán a fizetések tekintetében az UEFA által javasolt hetvenszázalékos arányt több francia együttes is jócskán átlépi.

A MAGYAR KLUBOK HÚSZ ÉVIG VÁLSÁGBAN ÉLTEK

Magyarországon a labdarúgás gyakorlatilag a rendszerváltástól kezdve permanens intézményi válságban élt, a kluboknak hihetetlenül nehéz feladatuk volt az állami szerepvállalás eltűnése, a piaci folyamatokra átállás, az onnan érkező bevételektől függés, valamint az infrastruktúra miatt, és sajnos akkor már hosszú ideje lejtmenetben volt az edzőképzés, valamint az utánpótlás-nevelés is. A húsz év legfőbb vesztese a Ferencváros volt, amely 2006-tól 2009-ig a másodosztályban sínylődött, de a teljesség igénye nélkül a Videoton, a Vasas, a Kispest, az ETO, a DVTK, a Csepel, a Salgótarján, a Békéscsaba, a ZTE, a Haladás, a Pécs, a Tatabánya, a Sopron és az Újpest is átélt nagy nehézségeket, sok esetben megszűnéssel, licencátruházással, székhelyváltással végződtek a kacifántos történetek – néhány szebb napokat megélt egyesületre azóta is a vergődés jellemző. 

A 2010 óta tartó, az állami forrásokkal és ezek MLSZ-en keresztüli szétosztásával működő rendszerben már sokkal kiegyensúlyozottabb és fokozatosan egyre jobb a klubok anyagi helyzete, de 2015-ben így is megrengette az egész hazai futballtársadalmat a bajnokság létszámának 16 csapatosról 12-esre csökkentése, s az ezzel járó licencfeltételek szigorítása. A két évvel korábban bajnok, egy évvel korábban pedig az aranyérmessel holtversenyben második helyen végző Győri ETO-t irányító Quaestor-csoport éppen az év tavaszán ment csődbe, s mivel az együttes a licencfeltételeket nem tudta teljesíteni, csak a harmadosztályban indulhatott. A Nyíregyháza egy tartozás rendezésének túl késői bizonyítása miatt esett vissza egyszerre két osztályt, míg a Kecskemét és a Pécs amatőrök közé sorolásának hátterében különböző pénzügyi gondok álltak. A Pápa évekig pengeélen táncolt ebből a szempontból, ráadásul a klubot működtető gazdasági társaság csődöt jelentett, de az együttes a pályán elért eredményei miatt is kiesett volna – igaz, a kiesés általában nem jár a klubok teljes megszűnésével –, mint ahogyan a Dunaújváros is, amely szintén jelentős finanszírozási problémákkal küzdött. 

Bár merésznek tűnik összehasonlítani a jelenlegi francia helyzetet a tíz évvel ezelőtti magyarral, közös a két történetben, hogy bár az okok különbözőek, senkit sem lepett meg, hogy pénzügyi okok miatt számos magyar klub nem felel meg a már kicsit is szigorított licencfeltételeknek. Az MLSZ akkori hozzáállásához hasonlóan a DNCG sem finomkodik, abban viszont mutatkozik különbség, hogy a magyarországi döntéshozók célja akkor az volt, hogy egy szűkebb keretrendszerben (12 csapatos NB I) sokkal stabilabb, kiszámíthatóbb támogatási rendszer jöjjön létre az állam hozzájárulásával (a tao-támogatással, a közvetítési jogokból és szponzori szerződésekből származó bevételek újraosztásával és egyéb szponzorációval), és a klubok jussanak némi lélegzetvételhez, ahelyett, hogy folyamatosan a megszűnés réme fenyegetné őket. Persze a Haladás és a Videoton FC Fehérvár jelenlegi helyzete jelzi, még ezt a viszonylag kényelmes helyzetet sem tudják mindenütt jól kezelni, mert annak ellenére, hogy 2010 óta minden évben nőtt az egy csapatra jutó átlagos bevétel az NB I-ben, jelenleg mindkét klub önkormányzati irányítás alatt áll, ami kis túlzással csak egy fokkal jobb a megszűnésnél. 

A francia felügyeleti szerv jelmondata viszont mintha az lenne, utánunk az özönvíz, a megszűnés szélére sodródik a profi klubok jelentős hányada, de egyáltalán nem tiszta, mi lesz ennek a vége. Érthető, hogy rendet szeretnének, de ha csak a 21. századra pillantunk, a 2001-es bajnok Nantes-ot már figyelmeztette korábban a DNCG, a hétszeres bajnok Lyont kizárta (majd mégsem), a 2009-es aranyérmes Bordeaux gyakorlatilag tönkrement, és közel áll ehhez 2012 bajnoka, az idén csont nélkül kieső Montpellier is.

A GAZDASÁGOS MŰKÖDÉSHEZ TÖBB LÁBON KELL ÁLLNI

Természetesen Franciaországban elképzelhetetlen, hogy olyan állami támogatási rendszer jöjjön létre a futballban, mint Magyarországon, ugyanis a két ország futballja és gazdasági helyzete is teljesen más helyzetben van. Ha a megtisztulás is a cél, nehéz lett volna népszerűvé tenni egy olyan új alapokra helyezett bajnokságot, amelynek a Bordeaux után a Lyon sem része. Sorozatban nyolcadszor juthat be magyar csapat európai kupa főtáblájára az idén nyáron, ez aligha jött volna össze, ha száz százalékban olyan piaci körülmények veszik körül hazánk labdarúgását, amelyek Nyugat-Európára jellemzők, pláne, ha az 1990 és 2010 közötti totális káoszra gondolunk. Bár a központi támogatások miatt kedvező helyzetben vannak a magyar klubok, ebben a Kánaánban ideje lenne, hogy jelentősen növeljék a játékoseladásokból származó, valamint a meccsnapi bevételeiket. Erre a megállapításra ráerősít, hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke lapunknak két hete adott interjújában elmondta, az állami szereplők közül a Szerencsejáték Zrt. és az M4 Sport is egy-egy éves kötelezettséget vállalt csak a támogatásokat illetően. Amíg a jegy- és mezeladásokból befolyó összegek mindössze 2-5 százalékot tesznek ki a büdzséből, rendkívül nehéz lesz előrelépni. 

S hogy mi segítheti ezt a törekvést? Talán az MLSZ új fiatalszabálya, a saját nevelésű játékosok eladásánál ugyanis nincs jobb működési mód Közép-Európában – ehhez persze megfelelő képzettségű futballisták kellenek az akadémiákról. Nem ártana, ha a Ferencvároson kívül más együttes is bejutna végre a nemzetközi kupasorozatok főtáblájára, hiszen az UEFA már egy-két körös meneteléseket követően több millió euróval segíti az adott klubot. Emellett lényeges lenne, hogy a Ferencvároson és a Nyíregyházán kívül más együttesek is legalább hatvanszázalékos kihasználtsággal töltsék meg nagyszerű arénáikat.

A streaming lehet a megoldás?

Nasszer Al-Kelaifinak, a Paris Saint-Germain elnökének vezetésével a Ligue 1 megkísérel elfordulni a hagyományos műsorszolgáltatóktól, amelyek nem kínálnak elég pénzt, illetve az ingoványos francia futballpiacból kiszálltak. A megoldás a streamingplatform lenne, amelyen közvetlenül a szurkolóktól kapná a liga az előfizetési díjat a mérkőzések közvetítéséért cserébe. A probléma ezzel, hogy a DAZN éppen azért mondta fel idény közben a négyszázmillió eurós szerződést, mert a szolgáltatást nyereségessé tévő másfél millió előfizető helyett csupán félmillió vásárló jött össze. A DAZN azt is nehezményezte, hogy a kalózkodás ellen nem lépett fel a liga, s az illegális platformok az új rendszernek is keresztbe tehetnek. Egy másik terv szerint a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) és a liga (LFP) új klubtulajdonosi rendszert vezetne be, aminek keretében nem az LFP szervezné a bajnokságot, hanem egy olyan társaság, amelynek tulajdonosai a klubok, az FFF és a CVC nevű tőkealap. A lépés célja az lenne, hogy az angol Premier League-hez hasonlóan működjön a francia futball is, tehát a döntéshozatal gyorsabb, átláthatóbb és nemzetközileg versenyképesebb legyen, a klubok pedig fő tulajdonosként érdekeltté válnak a liga sikerességében. Az átalakuláshoz törvénymódosítás szükséges, mert a jelenlegi szabályok nem teszik lehetővé, hogy a profi liga kereskedelmi társaságként, részben magánbefektetők tulajdonában működjön.

A Rangers és a Fiorentina megjárta a poklot, míg a németeknél nincs összeomlás

A francián kívül más ligákban sem ritka, hogy patinás klubok hatalmasat zuhannak, és csak nagyon nehezen tudnak visszajutni a csúcsra.

Úgy tűnik, az Olympique Lyon végül megúszta a kizárást a Ligue 1-ből, ám sajnálatos módon egyáltalán nem egyedi a példája a nagy európai bajnokságokat tekintve. Ráadásul a legnagyobb múltú és legtehetősebb, pénzügyi okok miatt egy országos első osztályból kizárt klub még csak nem is az elit bajnokságokból kerül ki, hanem a skót élvonalból: 2012-ben az akkor 54-szeres bajnok Rangerst csődeljárás alá vonták, mivel nem tudta befizetni az adóterheket, a tartozása pedig meghaladta a 130 millió fontot. Az adóhatóság elutasította a mentőcsomagot, ezért a klubot technikailag felszámolták. Vagyonát a Sevco Scotland Ltd. nevű cég vásárolta meg, és a Rangerst a skót negyedosztályba sorolták vissza, pontosabban sorolták be, mert az új együttesnek innen kellett elindulnia. A Rangers, amelynek a tömegbázisa szinte csak nőtt a pokoljárás éveiben, 2016-ban visszajutott az élvonalba, azóta pedig egyszer (2021) ismét sikerült megnyernie a bajnokságot. 

A szomszédos Angliában a Leeds United és a Portsmouth esete keltette a legnagyobb hullámokat. Előbbi a kétezres évek elején az UEFA-kupában, majd a BL-ben is elődöntőt játszott, csakhogy ezután túlköltekezett, az adóssága megközelítette a százmillió fontot, s hogy a fizetési kötelezettségeit teljesíthesse – nyomott áron – eladta a legjobb játékosait, így viszont 2004-ben kiesett a Premier League-ből. Kétezerhétben csődöt jelentett, kevés híján megszűnt, csak a szurkolói összefogás tartotta életben, de így is a harmadosztályba zuhant. A Portsmouth ellen kétszer is indult csődeljárás (2010, 2012), igaz, a második alkalommal már nem volt az élvonal tagja, mert közben leminősítették a negyedosztályba. A klub adóssága meghaladta a százmillió fontot, és csak azért nem szűnt meg, mert a szurkolók egy támogatói szövetségen keresztül megmentették. Itt kell megjegyezni, hogy a Portsmouth 2010-ben utolsó lett a PL-ben, tehát a Leedshez hasonlóan a pénzügyi gondok csak közvetve vezettek a vesztéhez.

A spanyol La Ligában az Elche a 13. helyen végzett a 2014–2015-ös idényben, mégis visszasorolták a másodosztályba, mivel nem fizette be az adókat, és nem teljesítette a pénzügyi kötelezettségeit. Kétezertizennyolcban a Málaga ugyan utolsó helyezettként kiesett az első osztályból, a gyatra teljesítményhez hozzájárult a klub pénzügyi összeomlása, amiért bírósági felügyelet alá vették, míg 2014-ben a Murcia hiába vívta ki a feljutást az élvonalba, pénzügyi szabálytalanságok miatt a harmadosztályba minősítették vissza. 

Olaszországról külön fejezetet lehetne írni, a Football Italia adatai szerint azóta, hogy a Fiorentina 2002-ben csődöt jelentett, és elveszítette Serie A-s licencét, 153 (!) klubot kellett újraalapítani, más egyesülettel összevonni vagy végleg megszüntetni. A liláké mellett a Parma 2015-ös csődje a legismertebb eset: a klub adóssága meghaladta a 200 millió eurót, amiért kizárták Serie A-ból, és Parma Calcio 1913 néven a negyedosztályból kellett újra indulnia, szurkolói és helyi befektetők támogatásával. 

Németországban csak annyival jobb a helyzet, hogy a liga (DFL) szigorú szabályzata megakadályozza a hasonló pénzügyi összeomlásokat (igaz, 2003-ban a csőd szélén álló Dortmundot a Bayern segítette ki egy gyorskölcsönnel), és még nem kellett senkit sem kizárni az élvonalból kizárólag gazdasági okok miatt. Ezzel együtt a Schalke és a Hertha esete – mindkettő magas kamatozású hitelt görgetett maga előtt 200, illetve 50 millió eurós tartozást felhalmozva, de a rossz eredményei miatt búcsúzott az élvonaltól – rávilágít arra, hogy még így is jelentős kockázatok rejlenek a rossz pénzügyi döntések mögött.