A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2025.06.19. 16:32
null
Ferenczi János (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Csíkszeredában folytathatja pályafutását a labdarúgó NB I-ben szereplő Drbreceni VSC-től csütörtökön 15 év után elköszönő Ferenczi János.

A 34 éves középpályás – amint Szondy Zoltán klubelnök a Nemzeti Sportnak megerősítette – a román élvonalba frissen feljutott székelyföldi klubbal tárgyal, és bár szerződést még nem írt alá, elviekben már megegyezett új együttesével. Kétszeres válogatott játékosként Ferenczi lehet az évek során számos anyaországi játékost foglalkoztató Csíkszereda első olyan futballistája, aki a nemzeti együttesben is szerepelt.

A klubelnök azt is elmondta, hogy a Vasastól tavaly kölcsönvett Szilágyi Szabolcs játékjogát is végleg megszerezték. A 21 éves, kolozsvári születésű középpályás román állampolgárként a Superligában is érvénybe lépő 5+6-os szabály miatt is fontos szerepet kaphat az FK-ban, amely pénzügyi okokból is ennek betartására törekszik majd.

A jelenleg otthon, majd a jövő héttől Ausztriában edzőtáborozó Csíkszereda két NB I-es csapattal is játszik majd felkészülési mérkőzést: július 25-én Sankt Pöltenben a DVSC, 29-én Szombathelyen a Paks ellen.        

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53