„Mint a versenylovak a rajtgépben” – Collina megváltoztatná a tizenegyeseket

H. Á.H. Á.
2025.02.11. 17:17
Pierluigi Collina (Fotó: Getty Images)
A labdarúgás statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS által 1998 és 2003 között hatszor a világ legjobbjának megválasztott játékvezető, Pierluigi Collina a La Repubblicának arról beszélt, megváltoztatná a tizenegyesrúgások jelenlegi szabályrendszerét, mert szerinte a büntetőt elvégző játékosnak túl nagy az előnye a kapussal szemben.

 

A néhány nap múlva 65 éves Collina úgy gondolja, meg kéne szüntetni annak a lehetőségét, hogy a kapus védése után a kipattanóból is gólt lehessen szerezni, ezzel egy sor ebből fakadó gondnak elejét lehetne venni.

„Úgy gondolom, jelenleg az esélyeket tekintve túl nagy a különbség a büntetőt elvégző játékos és a kapus között. Átlagosan a tizenegyesek 75 százaléka lesz gól, ráadásul gyakran a tizenegyes jóval nagyobb gólszerzési lehetőség, mint az a helyzet, aminél a büntetőhöz vezető szabálytalanság történt. Ráadásul a támadó még arra is lehetőséget kap, hogy ha a kapus védett, akkor a kipattanót is belője. Ez a kapussal szemben nem fair, nem igazságos. Erről egyébként már beszéltem az IFAB (a labdarúgás szabályalkotó testülete – a szerk.) ülésén is. Az én megoldásom az »egy lövés« szabályának bevezetése lenne, ahogy az a hosszabbítások utáni szétlövéseknél jelenleg is működik. Nincs kipattanó. Vagy belövöd a tizenegyest, és gól, vagy nem, és akkor kirúgással folytatódik a mérkőzés, pont. Ezzel például az olyan tumultuózus jeleneteknek is elejét lehetne venni, amik a tizenhatos vonalánál, meg a félkörnél játszódnak le egy-egy tizenegyes előtt. Úgy tülekednek ilyenkor a játékosok, mint a versenylovak a rajtgépben” – adta elő ötletét Collina.

Az ezredforduló környékének legkiválóbb játékvezetője 1977-ben kezdte játékvezetői karrierjét, s 1991-től dirigált az olasz élvonalban, majd 1995-ben lett belőle a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének tagja. Pályafutása során ő dirigálta többek között az 1996-os atlantai olimpia, a legendás 1999-es BL, a 2002-es világbajnokság és a 2004-es UEFA-kupa döntőjét is, s 2005-ben vonult vissza. Ezt követően sem szakadt el a labdarúgástól, 2010-től egy ideig az Ukrán Labdarúgó-szövetségnél volt a játékvezető-bizottság feje, majd 2007-ben az európai szövetség játékvezetőinek volt az első embere.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39

Raphinha hihetetlen játékvezetői döntésekről beszélt a Barcelona kiesése után

Bajnokok Ligája
2026.04.15. 07:32

Férfi kézi: eltiltották a csalással vádolt északmacedón játékvezetői párost

Kézilabda
2026.04.14. 19:55

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
2026.04.10. 11:53

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
2026.04.09. 19:09

Rúsz Márton újabb utánpótlás Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.03.30. 12:18

Berke Balázs Topolyán vezet válogatott mérkőzést

Minden más foci
2026.03.30. 09:26

Játékvezetés: Káprály Mihály U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.03.24. 18:01
Ezek is érdekelhetik