Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

M. B.M. B.
2025.02.27. 12:44
Fotó: puskasakademia.hu
A Real Madrid Juvenil A-csapatával mérkőzött meg szerdán a Puskás Akadémia U19-es együttese – számol be az eseményről a klub honlapja.

A közelmúltban még az UEFA Ifjúsági Ligában (UEFA Youth League) szereplő magyar csapat a hagyománynak számító, évente megrendezett madridi túra keretében mérkőzött meg a királyi gárda korosztályos együttesével. Az Álvaro Arbeloa által irányított spanyol fiatalok nem bízták a véletlenre a dolgot, s már az első félidőben beállították a 2–0-s végeredményt. 

A mérkőzést Marcelo, a Real Madrid korábbi klasszis védője is meglátogatta. 

Ezúttal sem maradt el Puskás Ferenc szobrának meglátogatása (Fotó: puskasakademia.hu)

A Puskás Akadémia először 2011-ben látogatott el Madridba, s eddig egyszer, 2019-ben tudott nyerni – Skribek Alen tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra –, emellett kétszer játszott gól nélküli döntetlent.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Real Madrid Juvenil A–Puskás Akadémia U19 2–0 (2–0)

 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45