Lionel Messi Pep Guardioláékhoz akart igazolni

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.07.21. 09:15
Lionel Messi szeretett volna újra együtt dolgozni Pep Guardiolával, de a szakember szerint nagy kihívás lett volna az argentinnak az angol bajnokság (Fotó: Getty Images)
Szenzációs részlet derült ki Martí Perarnau Pep Guardioláról szóló, a napokban megjelent életrajzi könyvéből. A „God Save Pep” című könyvben ugyanis az áll, hogy amikor Lionel Messi elhatározta, távozik az FC Barcelonától, szeretett volna az angol Manchester Cityhez szerződni.

Mint ismert, Lionel Messi 2000-ben, 13 évesen került az argentin Newell’s Old Boystól az FC Barcelonához, mellyel mindent megnyert, ám 2021-ben, kissé váratlanul távozott és a Paris Saint-Germainhez igazolt, miután a katalán csapat nem kínált neki új szerződést.

Martí Perarnau most azt írta a Pep Guardioláról szóló, napokban megjelent életrajzi könyvében, hogy az immár nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi a katalánoktól való távozása előtt, még 2020-ban felvette a kapcsolatot korábbi mesterével, Pep Guardiolával, hogy a Manchester Citynél újra együtt dolgozzanak, ugyanis az argentin klasszis a Bayern Münchentől elszenvedett megsemmisítő, 8–2-es vereség után elhatározta, hogy el akarja hagyni a gránátvörös-kékeket.

A könyvben megjelentek szerint a felek Guardiola barcelonai házában személyesen is találkoztak, a katalán szakember viszont azt mondta az akkor 33 esztendős Messinek, hogy túl nagy kihívás lenne számára az angol labdarúgó-bajnokság (Guardiola állításával Messi nem értett egyet), ezért az argentin végül kitöltötte szerződése utolsó évét az FC Barcelonánál, mielőtt Párizsba igazolt volna.

Az AS megjegyzi: Guardiola megígérte Messinek, hogy jöhet a Manchester Citybe, ha megoldódik az FC Barcelonától való távozása, ugyanis az argentin zseninek akkor 750 millió euró volt a kivásárlási ára.

 

Legfrissebb hírek

BL-alapszakasz: a PSG gólfesztiválját Haaland törte meg

Bajnokok Ligája
10 perce

Potyognak a gólok Angliában, gálázik a Villa és a PSG is – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
8 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:28

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

A kiállítás mindent eldöntött, a City megnyerte a Liverpool elleni rangadót

Angol labdarúgás
2026.10.11. 19:25