Almási László visszatért a DAC-hoz – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2024.07.03. 20:42
Visszatért a DAC-nál nevelkedő Almási László (Fotó: dac1904.sk)
A szlovák Niké Liga 2024–2025-ös idényében ismét sárga-kék mezt húz magára a Dunaszerdahelyen nevelkedő Almási László, aki 2025 nyaráig szóló kölcsönszerződést kötött a csallóköziekkel. A Baník Ostravától érkező 25 éves támadó klubváltásának egy esetleges átigazolási opció is a részét képezi.

 

„Amióta elmentem a DAC-ból, bejártam pár országot, több bajnokságban is futballoztam, így sok tapasztalattal térek most vissza. A két klub egyéves kölcsönjátékban egyezett meg egymással, opcióval. Örülök, hogy sikerült elintézni az átigazolást, most már teljes erőmmel a futballra összpontosíthatok. Az első tétmeccsünkig még három hét van hátra, remélem, addig még jobb formába lendülök. Egyénileg és csapatszinten is a legmagasabb célok vannak előttem: gólokkal szeretném segíteni a csapatot, hiszen ez a csatár dolga. A DAC-cal szeretnék minél tovább eljutni Európában, és a ligában is jól szerepelni. Csallóközi gyerek vagyok, minden családtagom és barátom itteni, nagy dolog számomra, hogy újra itt lehetek” – nyilatkozta a DAC honlapján Almási László.

„Ő egy városunkból, az akadémiánkról, a közösségünkből származó srác, aki tudja, mit jelent sárga-kék mezben futballozni. Megteremtjük számára a megfelelő körülményeket, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassa, hiszen pályafutása kulcsfontosságú éveihez közeledik. Fizikumának köszönhetően képes megtartani elől a labdát, összekötni a játékot, és veszélyes lehet az ütközések során. Sok sikert és sok szép pillanatot kívánunk neki itthon!” – mondta a klub ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

Almási hatéves volt, amikor elkezdett futballozni a DAC-ban, ahol 2005-től 2016-ig az utánpótlásban játszott. A felnőttek között elsőként a Szenicében mutatkozott be, majd visszatért nevelőegyesületéhez. Kölcsönjátékosként futballozott Somorján, azt követően pedig Ligetfaluban. 2020-ban Rózsahegyre igazolt. A narancsmezesek színeiben 21 alkalommal lépett pályára, és 8 találatig jutott. 2021-ben az orosz Ahmat Groznijt erősítette kölcsönjátékosként. A rövid keleti kitérő után még ugyanebben az évben szerződést kötött a cseh élvonalban szereplő Baník Ostravával. A bányászcsapat színeiben 68 mérkőzésen 23 gólt szerzett. Az idei tavaszt Eszéken kezdte kölcsönjátékosként, a következő idényben viszont ismét a számára jól ismert sárga-kék mezt húzza magára. A 196 centiméter magas támadó 9 alkalommal volt a szlovák válogatott tagja.

 

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

Tuboly Máté: Kitettük a szívünket a pályára

Minden más foci
2026.03.09. 10:05

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39
Ezek is érdekelhetik