Csupasport: a Premier League izomkolosszusát még az NFL-ből is hívták

N. ZS.N. ZS.
2023.04.02. 20:24
null
Adama T5raorét még az NFL-ből is hívták
A 27 éves Adama Traoré izomzatával Hulkot, sebességével a korábbi sztársprinter Usain Boltot idézi, páratlan fizikai adottságait mégis labdarúgóként kamatoztatja.

 

A mali származású spanyol jobbszélső, Adama Traoré első pillantásra inkább tűnhet rögbi- és NFL-játékosnak vagy akár testépítőnek, mint profi futballistának. A Barcelona-nevelésű, később az Aston Villában, a Middlesbrough-ban, majd egy kisebb barcelonai kitérővel 2018 óta a Wolverhampton Wanderersben szereplő játékost nevezik Hulknak is, hiszen már-már a Marvel-karaktert idézőek az izomkötegei. Ez főleg annak tükrében tűnik meglepőnek, hogy korábban arról beszélt, ő bizony nem szokott súlyt emelni.

„Tudom, hogy az emberek nem hiszik el, de tényleg így van” – mondta még évekkel ezelőtt a Marcának. Képzeljük el, mi lenne, ha a megszokott erőnléti edzések mellett még ez is bekerülne a programjába... Hiszen a korábbi Wolves-csapattárs, Romain Saiss szerint az izomzata miatt még így is megkeresték Traorét NFL-együttesek, hogy játsszon náluk.

A cikk folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26