Ligue 1: a Lyonban köthet ki az Arsenalt is megjárt tehetség

2019.08.13. 10:29
null
Jeff Reine-Adelaïde gólt ünnepel a hétvégi idénynyitón (Fotó: AFP)
A Bayern München és a Monaco is érdeklődik iránta, de a jelek szerint a Lyonban köthet ki a francia élvonalbeli Angers 21 éves labdarúgója, a francia utánpótlás-válogatott Jeff Reine-Adelaïde.

 

Pénteken a Lyon az Angers-t fogadja a francia bajnokságban, az azonban még korántsem eldöntött, melyik csapatban lép pályára Jeff Reine-Adelaïde – írja a L'Équipe francia sportnapilap, amely úgy tudja, hogy a Lyon 20 millió eurós ajánlata a támadó középpályást és jelenlegi alkalmazóját is erősen gondolkodóba ejtette.

Reine-Adelaïde a Lens neveltje, eltöltött három évet az Arsenal utánpótlásában, aztán tavaly előbb kölcsönben, majd végleg az Angers játékosa, pontosabban egyik kulcsembere lett. A mostani őszi szezont jól kezdte, gólt szerzett és gólpasszt jegyzett a Bordeaux ellen (3–1).

Sylvinho, a Lyon vezetőedzője a napokban arról beszélt, hogy egy-egy védőt és középpályást még szerződtetni akarnak, azaz a szélsőként is bevethető Reine-Adelaïde illik a képbe.

Reine-Adelaïde – akit az OL már régen kiszemelt magának – sajtóhírek szerint azért is választaná szíve szerint a Lyont, mert soraiban együtt futballozhat az utánpótlás-válogatottból jól ismert Houssem Aouar, Moussa Dembélé, Martin Terrier, Lucas Tousart kvartett tagjaival.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18

A Lens kihasználta a PSG pénteki botlását, a Lyon a 96. percben mentett pontot

Francia labdarúgás
2026.03.08. 22:46

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Legyőzve a PSG – ami a BL-ben nem sikerült a Monacónak, az a bajnokságban igen

Francia labdarúgás
2026.03.06. 22:46

Ligue 1: Aubameyang duplázott, a Marseille a hosszabbításban gyűrte le Lyont

Francia labdarúgás
2026.03.01. 22:54
Ezek is érdekelhetik