Csak DAC-osan! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2019.04.05. 22:27

Mi, magyarok próbáljuk megemészteni a megemészthetetlent, hogy egy szlovák törvénymódosítás május 15-től betiltaná a Himnusz éneklését a nyilvános rendezvényeken. A rendezvényeken kitétel vonatkozik az ünnepségekre, misékre és természetesen a Dunaszerdahely futballmérkőzéseire is, amelyek előtt rendszeres koreográfia, pontosabban a hitvallás megnyilvánulása a magyar himnusz – és az Ismerős Arcok Nélküled című dalának – eléneklése. A tiltás nem csupán a mi himnuszunkra vonatkozik, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a magyarokat érinti leginkább.

Az egész agyrém, de engem nem ért váratlanul, hogy történhet valami: a Dunaszerdahelyi AC stadionját a Mol támogatásával húzták fel, az utánpótlást adó akadémia tizennégymillió eurós beruházás formájában valósult meg. Az összeg felét a Világi Oszkár által tulajdonolt klub teremtette elő, a projektet támogatta a honi és a szlovák szakszövetség, valamint a Bethlen Gábor Alapítvány is. Az MLSZ 2.1 milliárd forinttal, a szlovák szövetség ötszázezer euróval, a Bethlen Gábor Alapítvány háromszázmillió forinttal vette ki a részét az akadémia felépítéséből, amelyben nyilvánvalóan nemcsak magyar nemzetiségű, hanem szlovák kötődésű fiatalok is futballozhatnak. De hogy világos legyen: a magyar állam példaértékűen támogatta a komplexum létrejöttét, aminek elsősorban az erkölcsi hozadékát látom, s az üzenet egyértelmű, nem engedi el az ottani magyarok kezét.

Most egy magát európainak valló ország hozna tiltó jogszabályt olyan országgal szemben, amely szintén tagja az Európai Uniónak. De nem is Magyarország a fontos, hanem a magyar nemzet. Azt se tagadjuk, a szomszédban élő magyar kisebbség politikusai közül néhányan – finoman fogalmazva – „belealudtak” a javaslat értelmezésébe, de szembesülve a gyalázatos tervezet lehetséges következményeivel, most módosítás beterjesztését tervezik… A javaslatot beterjesztő szlovák nemzetiségűeknek is van vaj a fején: az Európai Uniónak nevezett konglomerátumban „bepróbálkoztak”, hátha. Az unióban most a választások a fontosak, a nemzet fogalma különben is kiment a divatból… A magyar–szlovák barátság és a békés egymás mellett élés je­gyében üzenem a Nélküled néhány sorával: „S bár a lényeget még nem értheted/ Amíg nem éltél nehéz éveket/ Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk.”

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik