Monaco: hiába sorjáznak a vereségek, bíznak Henryban

MTI MTIMTI MTI
2018.11.12. 13:56
null
Thierry Henry a PSG elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) kiesőhelyen álló Monaco vezetősége védelmébe vette Thierry Henry vezetőedzőt, akinek a hatodik mérkőzésén is nyeretlen maradt a csapat.

 

A Monacót legutóbb vasárnap este a Paris Saint-Germain győzte le 4–0-ra, és Vagyim Vasziljev alelnök a hazai vereség után azt nyilatkozta, nem akarnak nyomást helyezni az egy hónapja kinevezett trénerre.

„Hosszú távra érkezett a klubhoz, nem tűzoltásra szerződtettük – mondta az alelnök, aki szerint a gyenge teljesítmény hátterében leginkább az áll, hogy sok a sérültjük, a nyár folyamán pedig több meghatározó játékost is eladtak. – Sohasem volt még egyszerre ennyi sérültünk, ráadásul hiányzik az önbizalom, és szerencsénk sincs.”

A játékosként világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Henry a portugál Leonardo Jardimtól vette át a vezetőedzői posztot október 13-án, azóta két döntetlen mellett négy vereséget könyvelhetett el a hercegségbeli együttes.

A Monaco az előző idényben ezüstérmes volt a 20 csapatos francia bajnokságban, amelyben most 13 forduló után a 19. helyen áll. A BL-ből már kiesett, miután négy forduló alatt csupán egy pontot szerzett csoportjában.

Legfrissebb hírek

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
21 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Ki ez a srác? Több legendát is lenyűgözött Marc Cucurella, aki autista kisfiáért szántja fel a pályát

Foci vb 2026
2026.07.16. 06:46

Henry szerint Cucurella zsebre tette Olisét és Dembélét a vb-elődöntőben

Foci vb 2026
2026.07.15. 10:32

„Figyelem, vezet út még magasabbra is!” – Thierry Henry a francia öltözőben járt

Foci vb 2026
2026.07.10. 20:16

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Messi nem ember? Ezt gondolja Thierry Henry

Foci vb 2026
2026.07.08. 12:07