Ligue 1: a PSG korábbi bajnoka lesz a Bordeaux edzője?

Vágólapra másolva!
2018.09.04. 08:53
A korábbi 45-szörös brazil válogatott labdarúgó, Ricardo Gomes távozott a Santos sportigazgatói posztjáról, így nincs akadálya annak, hogy ismét a francia élvonalbeli Girondins Bordeaux szakvezetője legyen.

A Bordeaux Gustavo Poyettel kezdte a szezont, de az uruguayi konfliktusba keveredett a klubvezetőséggel és elbocsátották. Az utódjául kiszemelt Thierry Henryval végül nem jutottak megállapodásra, és francia sajtóhírek szerint azóta Ricardo a célpont – aki 2005-től két idényen át már edzette a csapatot, a Ligakupát meg is nyerte vele.

A mostani állítólagos szerződésbontás mindenesetre ebbe az irányba mutat, bár a legfrissebb hírek szerint a Santos elnöke meggondolta magát, és csak akkor engedi el Ricardót, ha a Girondins fizet érte.

Az 53 esztendős Ricardo játékosként bajnoki címet (1994), Francia Kupát és Ligakupát is nyert a Paris Saint-Germainnel, az utóbbi két serleget a párizsiak vezetőedzőjeként is elhódította. A PSG és a Bordeaux mellett a Monacót is edzette a francia élvonalban.

A hercegségbeliektől 2009-ben távozott, azóta brazil kluboknál dolgozott, ám egy évet ki kellett hagynia, miután egy 2011-es bajnokin, a Vasco da Gama trénereként stroke-ot kapott.

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
20 órája

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32
Ezek is érdekelhetik