Ligue 1: átok, balszerencse? „Eltűnt” szinte az egész csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.22. 18:28
Egyre nagyobb a baj a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Lille-nél. A 2010–2011-es idény bajnokát elképesztő sérüléshullám sújtja, ráadásul a sors úgy hozta, a tartalékok közül sincs kit felhívni.

Csupán egyetlen forduló van hátra a Ligue 1-ből, ráadásul a kiesés és az európai kupahelyek miatt sem kell izgulnia a Lille-nek – a hetedik helynél előrébb és a kilencediknél hátrébb biztosan nem végezhet a csapat –, mégsem nyugodhatnak meg a piros-fehéreknél.

René Girard vezetőedzőnek ugyanis mindössze tizennégy játékosa maradt.

A klubnál négy futballista súlyos sérüléssel küzd, ketten a héten estek ki, ketten az U20-as vb miatt elutaztak Új-Zélandra, a tartalékcsapat tagjai pedig egy külföldi tornán vesznek részt, ráadásul a bevethető játékosok között csupán négy védő és két csatár van.

A Lille szombaton 21 órakor csap össze a ligában a már biztosan kieső Metzcel – már ha addig marad elég játékos a kezdőcsapat kiállításához.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Atlétika
2026.01.27. 18:20

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik