Románia: „Ha drágul a kenyér, azért is a magyarok hibásak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.30. 12:15
null
Dragomir szerint „Kovács a saját fajtáját próbálta segíteni” (Fotó: erdely.ma)
Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője szerint Kovács István játékvezető nem érdemli meg az eltiltást, és szó sincs arról, hogy a bíró a „saját fajtáját segítette”.

Amint arról beszámoltunk, etnikai alapú részrehajlással vádolták meg Kovács Istvánt, az egyik legelismertebb romániai futballbírót, aki vasárnap a marosvásárhelyi ASA és a bukaresti Steaua mérkőzését vezette.

A romániai sportsajtó egyöntetű véleménye szerint a bíró olyan hibákat követett el, amelyek befolyásolták a mérkőzés eredményét. Dumitru Dragomir, a román első osztályú bajnokságot szervező Liga 1 volt elnöke egy televíziós interjúban kijelentette: „Kovács István a saját fajtáját próbálta segíteni. (...) Jó bíró, de ezen a mérkőzésen azért tévedett, mert így akarta" – jelentette ki Dragomir.

„Hallottam, hogy az egyik partjelző, Nagy Miklós magyarul beszélt a hazaiak játékosával, Sepsi Lászlóval. Miért is? Romániában vagyunk” – fakadt ki a meccs után Constantin Galca, a Steauea vezetőedzője.

Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője szerint nem vezet jóra, ha mindenért a magyarokat hibáztatják.

„Ez a fajta problémafelvetés nem vezet semmi jóra. Nem tartom jó dolognak, hogy ezek a kérdések újból és újból felmerülnek. A vereséget szenvedők szájából elhangzottak az elkeseredettség hangjai. Klubvezetők, játékosok, edzők bírálhatják a játékvezetőt, szóvá tehetnek bizonyos dolgokat, ám ez nem csaphat át etnikai diszkriminációba. Ha kikap a kedvenc csapatunk, ha felmegy a kenyér ára, ha bevezetnek egy új adót, huszonöt évvel a rendszerváltás után is mindenért a magyarok a hibásak. Ennek a mentalitásnak minél hamarabb gátat kell szabnunk" – mondta a szatmar.ro-nak Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője.

„Régóta tartó, közös harcot vívunk a különböző nemkívánatos lelátói események ellen. Milyen példát mutat így a legnépszerűbb klub edzője? Ha a játékvezetők angolul kommunikálnak mondjuk egy külföldi játékossal, akkor miért nem háborodik fel senki?" – tette fel a kérdést Kereskényi.

Razvan Burleanu, a bírói bizottságot is működtető Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke kijelentette: Kovács Istvánt több fordulóra eltiltják, és nem engedik el Angliába, ahol az angol ifjúsági válogatott mérkőzésén kellett volna bíráskodnia.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39

Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

Minden más foci
2025.06.02. 07:03

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24
Ezek is érdekelhetik