Belgium: bírót cseréltek, az új spori pedig „mészárolt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.02. 23:29
A csereként pályára lépő játékvezető négy játékost kiállított, egy edzőt elzavart a kispadtól, közben befújt három tizenegyest a belga labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának péntek esti mérkőzésén, amelyen a Standard hazai pályán 4–1-re legyőzte a Zulte Waregemet.

A Standard Igor De Camargo révén már a 10. percben megszerezte a vezetést, Geoffrey Mujangi Bia büntetőből hamarosan növelte az előnyt, majd a második félidő elején Michy Batshuayi is bevágott egy tizenegyest – 3–0 a hazaiaknak.

Megjegyzendő, hogy a két tizenegyest már nem a meccset vezetni kezdő Sébastien Delferiere fújta be – mert ő Achilles-ín-fájdalmai miatt a 16. percben cserét kért –, hanem a helyére beugró Alexandre Boucaut.

A második tizenegyesnél a vendégek szabálytalankodó kapusa, Sammy Bossut piros lapot kapott, majd miután Thorgan Hazard – ugyancsak tizenegyesből – szépített, jött egy páros kiállítás a 70. percben: egy dulakodás nyomán Idrissa Sylla (Zulte) és Jelle Van Damme (Standard) kapott pirosat, sőt a beugró Boucaut játékvezető Franky Duryt, a vendégek reklamáló edzőjét is elküldte a kispadtól.

A végeredményt a liege-i Imoh Ezekiel állította be, ám mielőtt véget ért volna a meccs, a Zultéból Sven Kums is kapott egy pirosat talpalásért – a vendégek nyolc emberrel fejezték be a meccset.

A belga beszámolók Boucaut egyetlen említett ítéletét sem értékelték hibásnak.

Legfrissebb hírek

Már csak a Benfica veretlen Európában, de az ilyen bravúr egyszer már nem jött be

Minden más foci
2026.04.21. 12:17

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2026

Minden más foci
2026.03.30. 14:17

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Változás Szalai Attila klubjánál, 29 év után visszatér a klublegenda

Minden más foci
2025.05.13. 13:05

Korábban sem kupát, sem bajnokságot nem nyertek: egy év alatt meglett mindkettő!

Minden más foci
2025.05.04. 22:59

Sérülés hátráltatja Liege-ben Szalai Attilát

Légiósok
2025.04.25. 10:58

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2025

Minden más foci
2025.04.01. 11:14
Ezek is érdekelhetik