Eurofutball: öngólt fejelt, volt klubja ezzel nyert

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 00:34
Korábbi játékosa, Mert Nobre öngóljának köszönhette a Besiktas, hogy 2–1-re legyőzte a sereghajtó Mersint a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának hétfői játéknapján.

A csapatkapitány Mert Nobre a 40. percben még jelenlegi csapatát segítette egyenlítéshez védhetetlen fejessel, az 52. percben azonban negatív hőssé vált, amikor egy szögletet követően a saját kapujába csúsztatta a labdát, eldöntve ezzel a mérkőzést. A Besiktas két gyengébb forduló után nyert újra.

A török ligába 2004-ben még Márcio Nobre néven érkező brazil futballista 2006-ban vette fel a török állampolgárságot, abban az évben, amikor a Fenerbahcéból a Besiktasba igazolt. A támadó öt év alatt 119 bajnoki mérkőzésen 35 gólt szerzett a „fekete sasok" színeiben, mielőtt 2011-ben a Mersinbe igazolt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

PORTUGÁLIA. Lendületbe jött a Sporting: az utolsó húsz percben emberhátrányban játszó lisszaboniak a mesterhármast elérő Ricky van Wolfswinkel 91. percbeli góljával 3–2-re győztek Bragában, és már négy forduló óta veretlenek. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
NORVÉGIA. A sérült Korcsmár Zsolt nélkül a Brann 4–0-ra kikapott a Rosenborgtól. Két forduló után a Rosenborgnak hat, a Brann-nak három pontja van.
DÁNIA. Tízfordulónyi veretlenség után, a sereghajtó Silkeborg otthonában 1–0-ra kikapott a listavezető FC Köbenhavn. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
ROMÁNIA. Véget ért a román éllovas nagy szériája is, igaz, nem vereséggel: a Steaua hat győzelem után 1–1-es döntetlent játszott az Otelul otthonában, a hazaiak egyenlítő gólját Cristian Sarghi a 90. percben szerezte. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
SVÁJC. Sorozatban negyedszer nyert a Basel, és hétfő óta immár pontelőnnyel vezeti a tabellát a hullámvölgybe kerülő Grasshoppers előtt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34
Ezek is érdekelhetik