Ligue 1: zárkózik a Saint-Étienne, nagy mázlival nyert a Rennes

Vágólapra másolva!
2010.12.18. 21:06
Címkék
Folytatta a visszazárkózást a Saint-Étienne a francia labdarúgó-bajnokságban: az idény elején a tabellát is vezető „zöldek" szombat este 2–0-ra legyőzték a sereghajtó Arles-Avignont.

A meccs tulajdonképpen egy perc alatt dőlt el: az addig is fölényben játszó Saint-Étienne az 51. percben Laurent Batlles szép közeli lövésével megszerezte a vezetést, majd egy perccel később az első gólt előkészítő Emmanuel Riviere némi szerencsével növelte az előnyt. Mivel nem sokkal később a vendégektől Sébastien Piocelle piros lapot kapott, a vendégek elveszítették az esélyüket a felzárkózásra. A tartós hullámvölgyből kilábalni látszó „zöldek" hat forduló óta veretlenek.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Rennes-nek rövid időn belül harmadszor is be kell érnie 0–0-val, aztán a 93. percben egy szögletet követően Jean-Armel Kana-Biyik betalált a Valenciennes kapujába. A fiatal védőnek ez volt az első gólja a francia bajnokságban.

A Toulouse április óta nem aratott olyan fölényes győzelmet, mint szombaton az amúgy nem rossz idényt futó Lorient ellen, míg az öt, illetve négy forduló óta nyeretlen Auxerre és Montpellier egymás elleni mérkőzése „természetesen" döntetlennel ért véget.

LIGUE 1 
 18. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Saint-Étienne–Arles-Avignon 2–0 (Batlles 51., Riviere 52.)
Montpellier–Auxerre 1–1 (Belhanda 59., ill. A. Traoré 76.)
Toulouse–Lorient 3–0 (Machado 15., 60. – a másodikat 11-esből, Santander 57.)
Rennes–Valenciennes 1–0 (Kana-Biyik 93.)
Nice–Brest 1–1 (Ljuboja 6., ill. Martial 12.)
Paris Saint-Germain–Monaco 21.00
Vasárnapi mérkőzések
Lille–Nancy 17.00
Sochaux–Bordeaux 17.00
Lens–Caen 17.00
Marseille–Lyon 21.00
AZ ÁLLÁS 
  1. Lille 17 8 7 2 32–20 +12  31
  2. Rennes 18 8 7 3 18–11 +7  31
  3. Paris SG 17 8 6 3 28–17 +11  30
  4. Lyon 17 8 5 4 24–19 +5  29
  5. Saint-Étienne 18 7 7 4 25–19 +6  28
  6. Marseille 17 7 6 4 26–16 +10  27
  7. Brest 18 7 6 5 20–15 +5  27
  8. Toulouse 18 8 3 7 20–18 +2  27
  9. Montpellier 18 7 5 6 15–19 –4  26
10. Bordeaux 17 6 7 4 21–18 +3  25
11. Sochaux 17 7 3 7 27–20 +7  24
12. Lorient 18 7 3 8 22–24 –2  24
13. Auxerre 18 4 10 4 24–21 +3  22
14. Nice 18 5 7 6 14–18 –4  22
15. Nancy 17 6 4 7 19–26 –7  22
16. Valenciennes 18 4 7 7 19–20 –1  19
17. Monaco 17 2 9 6 15–17 –2  15
18. Caen 17 3 6 8 16–26 –10  15
19. Lens 17 3 6 8 15–30 –15  15
20. Arles-Avignon 18 1 4 13 10–36 –26  7
Legfrissebb hírek

Négy kiállítás, hét gól, őrületes meccsen nyert Auxerre-ben a Lille

Francia labdarúgás
2025.12.14. 20:10

Ligue 1: Doué góllal tért vissza, a PSG megnyerte idei utolsó bajnoki meccsét

Francia labdarúgás
2025.12.13. 21:09

Ligue 1: gólzápor a hajrában, az Angers legyőzte a Nantes-ot

Francia labdarúgás
2025.12.12. 22:46

Ligue 1: az emberhátrányban játszó Lyon kikapott a Lorient vendégeként

Francia labdarúgás
2025.12.07. 22:43

Közvetlen rivális ellen játszottak döntetlent Negóék a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.12.07. 19:11

Kvarachelia duplázott, a PSG a Rennes kiütésével tapad a Lensra

Francia labdarúgás
2025.12.06. 23:02

Hozta a kötelezőt, és őrzi vezető helyét a Lens

Francia labdarúgás
2025.12.06. 20:50

Ethan Mbappé döntött a Marseille ellen; Pogba emberelőnyben sem tudott segíteni a Monacón

Francia labdarúgás
2025.12.05. 22:56
Ezek is érdekelhetik