Szalay: csak türelmesen!

Szalay Balázs és Bunkoczi László egyetértett abban, hogy ez a szakasz a ,,türelemjáték" elnevezést kapta volna, ha lenne valaki, aki ráérő idejében elnevezné a szakaszokat. A triálos részeken végig egyes sebességi fokozatban haladt az Opel-legénység, és nem is nagyon mert gyorsítani, mivel az út szélén veszteglő járművek intő jelként szolgáltak azzal kapcsolatban, miként jár, aki túlságosan siet.

,,Az első és az utolsó száz kilométer gyors, lendületes volt, a szakasz közepén azonban tíz-húsz kilométert lehetett haladni óránként. Nem mondom, hogy tegnap este ilyen szakaszért imádkoztam – mondta Szalay. – Nehezítette a dolgunkat, hogy a szurkolók az út szélén nemigen tudták, hogy mi az az autóverseny, mi is majdnem elütöttünk egy gyereket. Azzal szórakoztak, hogy ki tud átszaladni a versenyautók előtt, és esküszöm, tiszta erőből fékeztem, hogy ne legyen baj. Az autó sodródott, és félő volt, hogy felborul, de arra gondoltam, hogy inkább boruljunk fel, de mentsük meg a gyereket. Szerencsére talpon maradtunk, és az utolsó pillanatban a fiú is félreugrott, de utána még percekig nem tértem magamhoz."

A Frontera jól bírta a kiképzést

A Frontera kiválóan bírta a megpróbáltatásokat (ez azért is nagy szó, mert ez volt a maratoni szakasz második napja, ami azt jelentette, hogy két napig a szervizcsapat egyáltalán nem dolgozott rajta. Már csak két szakasz van hátra, de szombaton még nagyon kell figyelni, mert a Dakar-szervezők nem arról híresek, hogy a versenyzők fáradtságára és az autók amortizáltságára való tekintettel könnyű pályát jelölnének ki az utolsó előtti napra. A rutinos dakarosok tudják, még ekkor is sokan szoktak kiesni, úgyhogy nem árt az óvatosság. ,,Kivárásra dolgozunk – mondta Szalay. – Tanulságos volt számunkra a pénteki nap, amikor jó néhány vetélytársunk kiesett. Mi most már semmiképpen sem szeretnénk a sorsukra jutni."

Varga kétszer fürdött a patakban

Varga Ákos egyre jobban fárad – persze ennek csak az egyik oka az, hogy gyakorlatilag két hete egyfolytában motoron ül (na jó, az egy szünnap kivételével), a másik pedig a hőség, amely egyszerűen kiszívja az ember erejét.
Vetkőzni nem tanácsos, a pólót, a bordavédőt és a kabátot viselni kell, úgyhogy egy lehetőség marad: úgy tűrni a meleget, mint a tevék. Varga egy másik megoldást is talált: két patakba is belefeküdt – bár nem önszántából. ,,Jó néhány vízátkelés volt az útvonalon, és kifelé jövet általában mohás volt a part, ami azt jelenti, hogy úgy csúszott, mintha jégen mentem volna – mondta Varga. – No nekem se kellett több, kétszer is elhasaltam. Persze a motor felállítása több energiát elvett, mintha rajta maradtam volna, de utána legalább fél órán keresztül nem volt melegem."

Varga elárulta, hogy végig óvatosan vezetett: rögtön a szakasz elején ugyanis látta az út szélén feküdni a női éllovas Ludivin Puy-t, és ez elvette a kedvét a száguldozástól. A sziklás, technikás szakaszokon megelőzte néhány ellenfelét, a gyors szakaszokon azonban nem akart ész nélkül száguldozni. Most már napok óta egyetlen cél lebeg a szeme előtt, hogy vasárnap felguruljon a céldobogóra.

Egyre szaporodó kamionos-gondok

A még versenyben lévő két kamionos egység közül egyik sem ért célba lapzártánkig (aggodalomra azonban nincs ok, a számítógép tanulsága folyamatosan haladnak a tábor felé), viszont az előző napi kalandjaikkal még adósak vagyunk, hiszen csütörtökön is késő este érkeztek meg a táborba.
A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György trió rögtön a Bamakóból Labéba vezető szakasz elején defektet kapott, majd ha ez még nem lett volna elég, leszakadt a kipufogó, amely előre fordult és szétégetett néhány dolgot. A MAN-legénység azonban csak akkor állt meg, amikor már egyáltalán nem volt kuplung. Mégsem a körülbelül háromnegyed órás szerelés miatt volt izgatott Darázsi Zsolt pénteken reggel, hanem azért, mert a fékek teljesen elkoptak a szerpentineken, márpedig a Tambacoundába vezető úton is van jó néhány kanyargós és dimbes-dombos rész. A jókezű pilóta azért fohászkodott, hogy ha már eddig kibírta a versenygép, most egy kicsit még engedelmeskedjen neki.

A Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos triónak is volt néhány kalandja csütörtökön: az idei Dakar során immár harmadszor kellett lebontania a műszerfalat, mivel alatta elkezdtek szikrázni a kábelek. Jó félórás szerelés következett, majd néhány mentőakció – amikor megpróbálták kihúzni a bajba jutott vetélytársaikat. A magyar újoncok közül még egyedüliként versenyben lévő egység élvezi a versenyzést, egyetlen panasza van, hogy a MAN-ból gyakorlatilag ,,elfogytak" a gátlók, úgyhogy a rázkódás elviselhetetlen.
Ám már nem kell sokáig tűrni, a viadalból ugyanis már csak két nap – 744 kilométer – van hátra.

A nap kalandja: Kristófék kocsiját majdnem szétszedték

Kristóf Márton és Hujber Imre már jó néhány nappal ezelőtt elbúcsúzott a versenytől – a bowleres páros autójában eltört az egyik hátsó féltengely, és azt valamiért nem cserélte ki a versenykamion, amelyet pedig ezért fizettek –, a csapat kalandjai azonban ezzel nem értek véget.

A versenyzőpáros hazautazott, ám a két szervizes Dakarban maradt a versenyautóval és a szervizkamionnal, lévén azt csak hétfőn lehet feltenni a hajóra, hogy a rendezőség hazaszállítsa. Először a szállodában ellopták a pénzüket, majd a parkolóban elkezdték szétszedni a versenyautót. A két szervizes fogta magát, és átment a kikötőbe, ahol ötven eurót adott egy őrnek, hogy vigyázzon a kocsira. Ez sem jött be, egy órával később megpróbálták eladni nekik saját belsőkamerájukat. Akkor visszarohantak a kikötőbe – a hírek szerint tettlegességig fajult az összecsapás a helyiekkel, akik már elkezdték szétbontani az autót –, és viszonylag épségben kimenekítették a Bowlert.

Természetesen a rendezőket is megkérdeztük, mit lehet ilyen esetben tenni, ők azt mondták, a versenykiírásban foglaltaknak megfelelően el kellett volna vinni a gépeket a Meridien Hotel parkolójába (ott van ugyanis a viadal főhadiszállása), és akkor senki sem nyúlt volna hozzájuk.
Nos, erre mondják: eső után köpönyeg.

Egy kis történelem

1998. január 13-án még öt szakasza volt hátra a mezőnynek. Azon a napon a versenyzők a Timbuktu és Nema közötti 566 kilométeres távot teljesítették (ebből 551 km volt a szelektív szakasz hossza). Forró és nehéz nap volt (akár ez a mostani), amelyet a motorosok közül Richard Sainct viselt el a legjobban – a tavalyelőtt halálos versenybalesetet szenvedő pilóta megelőzte az akkor még egy Yamaha nyergében ülő Stéphane Peterhanselt.
Az autósok mezőnyében a részsikert Sinozuka Kendzsiro zsebelte be, az összetettben azonban tovább folytatódott a késhegyre menő küzdelem a későbbi győztes Jean-Pierre Fontenay és Bruno Saby között.
Szalay Balázs ebben az idényben egy tapasztalt amerikai pilótával, Curt Leduckal az oldalán vágott neki a viadalnak – ám a küzdelmet sajnos nem tudta befejezni.