Persze, hogy szívesebben nézné az ember a lelátóról a Flamengo–Vasco da Gama vagy a Boca–River Plate, esetleg a Barcelona–Espanyol meccset. De ez van, ha az ember Európa közepébe születik, ráadásul a nehézségek és az olykor kilátástalan helyzet ellenére ragaszkodik a hazájához. Nekünk a DVTK–REAC jutott, no meg az egykoron rangadóként emlegetett Vasas–Honvéd. Nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen hozzá lehet szokni a lerobbant sporttelepekhez, a kevés nézőhöz és a lassú játékhoz. Nézné az ember ezt is, mert szereti a futballt, csak hát nagy, túlontúl nagy a konkurencia. Olykor még a Salisbury–Kidderminster angol ötödosztályú meccs is vonzóbbnak tűnik – a hangulat, az iram, a megalkuvás nélküli küzdelem és a győzni akarás miatt. Nem ördöngösség ez. A Salisburyt alighanem hárommal verné az Újpest (bár nagy tételben ne fogadjunk rá....), sokak szemében mégis szerethetőbb, lelkesítőbb az angol amatőrök játéka. Azt mondja lapunknak Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendája, hogy egyetlen módon csalhatnák vissza a csapatok a nézőket a lelátóra: ha vállalnák a nyílt támadófutballt. A sok gól valóban jó hatással lehetne a sportágra, hiszen ma is emlegetik a 8–3-as Újpest–Fradit vagy azt a szezont, amikor a Vasas és a Dózsa 5–4-es meccset játszott, egyszer az egyik, másszor a másik nyert. Igaz, akkoriban még remek futballistáink voltak. Ma leginkább olcsó idegenlégiósok és külföldi szerződésről álmodozó vagy arról épp lecsúszó játékosok alkotják a csapatokat. Minőségi erősítésről, olyan labdarúgók megszerzéséről, amilyenekkel a BL-ben is szerepelt kolozsvári CFR büszkélkedhet, mi nem is álmodozhatunk. Messze, már-már fényévekre kerültünk még a szomszédos országok bajnokságaitól is. Nincs pénz, a csapatok többsége győzelem helyett túlélésre játszik. Már persze ha tényleg játszik. S nem lesz havas, jeges, latyakos, használhatatlan a pálya. Mindenesetre 2009 a válogatott miatt fontos esztendő lehet. Csak innen, a hó s a romok alól nem könnyű optimista előrejelzést írni.
