Mao elnök egyszer így fogalmazott: „Aki nem látta a nagy falat,
nem is kínai.” A világ más pontjain pedig így ismert a mondás:
„Ha nem voltál még a nagy falnál, nem is voltál Kínában.” Nos, a magyar női kézilabda-válogatott ezt a látogatást kipipálhatja: a csütörtök délutánt a 6352 kilométer hosszú erődítménynél töltötte. A kirándulásra szánt másfél órából körülbelül négy kilométeres szakasz megtekintésére, továbbá kisebb csecsebecsék vásárlására tellett...
A kirándulással véget ért a móka: mostantól kizárólag a Svédország elleni szombati nyitányra koncentrálnak a játékosok. Hogy a csapat nagyja – Tóth Tímeát idézve – a „rehabcsoportba” kérte magát, vagyis felfelé felvonóval, visszafelé nyári bobbal (a pályát aligha Mingék idejében építették…) tette meg az amúgy 2074 lépcsőből álló utat, ne tévesszen meg senkit: a hölgyek erőállapotával az égvilágon semmi gond sincs.
Fájdalom, más problémákról beszámolhattunk az elmúlt napokban: Kínától 28–26-ra, Kazahsztántól pedig 30–26-ra kapott ki válogatottunk. A második vereség kiverte a biztosítékot, szerdán válságértekezletet hívott össze Hajdu János, amelynek vége az lett, hogy… „…a helyükre kerültek a dolgok – dőlt hátra az olimpiai faluba tartó busz ülésén a szövetségi kapitány. – Örömmel, egyúttal megnyugvással töltött el, hogy az ominózus megbeszélés konfliktusoktól, személyeskedéstől mentes volt, úgy vettem észre, a lányok belátták, változtatniuk kell. Mert a két edzőmeccsen nemcsak a játékkal akadt gond, hanem az akarattal is. Úgy érzem, sikerült rendet tenni a fejekben, így talán joggal vagyok bizakodó.”
Ahhoz, hogy ne legyen ok a pironkodásra, a szakvezető szerint legalább négy pontot kell szerezni a csoportmérkőzéseken. Az Oroszország, Németország, DélKorea, Svédország, Brazília, Magyarország alkotta hatosból ugyanis az első négy nyer jogot arra, hogy a negyeddöntőben pályára léphessen. Ha az erőviszonyokat vesszük alapul, a skandinávok és a dél-amerikaiak korai búcsújára érdemes fogadni – kár, hogy erre csak a skandinávok és a dél-amerikaiak nincsenek tekintettel.
„Magam is azt vallom, hogy első két vetélytársunk, a svéd, valamint a brazil együttes ellen van a legtöbb esélyünk a győzelemre – jövendölt sikeres rajtot a tréner. – Közben tisztában vagyok azzal is, hogy a németek és az oroszok ellen nem mi leszünk a favoritok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tervezünk pontot arra a két találkozóra. A Magyarország–Dél-Korea csata pedig abszolút háromesélyes, ám én egyesre játszanám…”
Ez persze nem játék! Korántsem mindegy, hányadik helyen jutnak tovább Pálinger Katalinék. Ha – ne adj’ Isten – negyedikként, a másik csoport legjobbjával mérhetik össze erejüket, és ne tagadjuk, ennél kellemesebb randevút is el tudunk képzelni. Habár válogatottunk erejét ismerve akkor sem kellene már a norvégok (vagy a románok) elleni csata előtt csomagolni. Különben is, a jó példáért, amely azt mutatja, hogy ebben a sportágban bármikor borulhat a papírforma, nem szükséges messzire menni, gondoljunk csak Kína és Kazahsztán váratlan győzelmére…
„Hogy melyik mérkőzés a legfontosabb? Egyértelmű, hogy a svédek elleni – vágta rá Hajdu János. – Azt követően a brazilok, majd a németek, aztán az oroszok, végül pedig a dél-koreaiak elleni. Öt nehéz meccs vár ránk, és a pakliban benne van, hogy nem nyerjük meg az összeset. Éppen ezért fontos, hogy a csapatszellem megfelelő legyen, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy az esetleges vereséget követően szétessünk. Amit az egyik mérkőzésen elveszíthetünk, azt mindjárt a következőn viszszanyerhetjük.”
Meg azért is, mert a csütörtöki tréningen Görbicz Anita nemcsak hogy cipőt húzott, hanem minden gyakorlatot végigcsinált társaival. Jelen állás szerint kijelenthető, szombaton megkeserítheti a svédek életét (a győri irányítónak sokan gratuláltak, mert második lett az IHF és a WHM választásán, amelyen a nőknél a norvég Gro Hammerseng, a férfiaknál a szerb-francia Nikola Karabatic lett a világ legjobbja 2007-ben).
Néhány órával később a nagy fal tövében arról mesélt Tóth Tímea: amióta Pekingben tartózkodnak (öt napja), ez volt a legjobban sikerült edzésük. Ha győztes meccs követné, azzal első lépésben megelégednénk.
Aztán várnánk a hasonló folytatást.
