Indulunk a „háborúba”!

Az EB óta eltelt három hétben nem sok víz folyt le a Dunán, senki sem lett jobb vagy rosszabb vívó, de azért az előírt mennyiségű edzésmunkát elvégeztük. Jómagam az első héten a hosszú szezon okozta fáradalmakat próbáltam – főleg fejben – kipihenni. Ez persze nem azt jelentette, hogy feltett lábakkal üldögéltem, míg a többiek izzadtak, hanem edzettem, csak egy kicsit másképp. Úsztam, kerékpároztam, erősítettem, és ennek a munkának a jótékony jelei a következő hét elején, amikor már mennyiségi vívásra volt szükség, meg is látszottak. Friss voltam, gyors és erős, tudtam koncentrálni, amikor kellett. Aztán az utolsó itthon töltött héten már visszavettem a terhelésből, csak annyit vívtam, amennyire maximálisan tudtam összpontosítani, és úgy érzem, a lehetőségekhez és a rövid felkészülési időhöz mérten jól sikerült edzőtáborozás van mögöttem.Készen állok, készen állunk tehát arra, amire egy sportoló az egész életét felteszi: indulhatunk az olimpiára. Tényleg háború lesz ez, elit ellenfelek (azért nem ellenségek…) ellen, akik mind ugyanazt akarják, amit mi, ugyanúgy felkészültek, ugyanolyan motiváltak. Tényleg találónak érzem a katonai hasonlatokat, egyrészt a sportág jellege, az ősi magyar fegyver, a kard forgatása, másrészt az olimpiai versenyek lebonyolítása, a „hirtelen halál”, az egyenes kiesés miatt. Aki kikap, az kiesett, „elesett”, meghalt, nincs tovább. És végül, de nem utolsósorban, a hazájukért küzdő katonák érezhettek hasonlót, mint mi, amikor pástra lépünk: az ország legjobb kardvívóiként, Magyarország képviseletében. Szombaton, 2-án utazunk Kínába, a „főerőkkel”, hogy maradjak a harctéri hasonlatoknál. Több tucat sportolótársunkkal és sportvezetőink „derékhadával” igyekszünk először az olimpiai falut, majd Peking egyéb sportlétesítményeit bevenni. Reményeim szerint onnan jelentkezem legközelebb, hogy a „hadmozdulatainkról” részletes tájékoztatást adjak.