„Ferencváros már nincs”

Önről már mindent megírtak: interjúban, könyvben. Miért gondolta úgy, hogy kötetbe foglalt önéletrajza újdonság lehet?Önről már mindent megírtak: interjúban, könyvben. Miért gondolta úgy, hogy kötetbe foglalt önéletrajza újdonság lehet?

Egy barátommal rendszeresen órákat beszélgettünk a múltról, az életemről, a vágyaimról, a csalódásaimról, és ő azt mondta, mindaz, amit elmeséltem neki, könyvbe kívánkozik. Így került elő a magnó, amely megörökítette párbeszédeinket, és így született a könyv, amelynek címe: Valahogy mindig félúton.

Szó se róla, találó cím: ön valahogy mindig elakadt félúton...

Igen, ezt én is így érzem. Huszonnyolcszor költöztem életem során, ami nem kis szám, most például öt esztendeje élek ebben a lakásban, de ha hiszi, ha nem, még mindig vannak olyan táskák, zsákok, bőröndök, amelyeket nem csomagoltam ki, mondván, lehet, hogy majd innen is továbbállok. Erről is szól ez a könyv, az útkeresésről. Olyan ez nekem, mint egy testamentum, igyekeztem mindent beletenni, ami az életutamat kísérte. De nehogy azt higgye, valamiféle keserű, siránkozós mű született.

Mi az, amit megbánt az életében?

Azt, hogy huszonnégy évnyi házasságomban kitartottam valaki mellett, aki ezt nem érdemelte meg. Ha lehetne, ezt visszacsinálnám...

Azt hittem, a futballal hozakodik majd elő. Mikor és hol áll munkába, melyik kispadra ül le?

Ha ezzel kezdte volna, talán nem is lenne miről beszélnünk. Eszembe sem jut, hogy munkát vállaljak. Magam sem hittem volna, hogy ennyire messze kerülök a futballtól. Nem nézek magyar bajnoki meccset évek óta. Ha véletlenül odakapcsolok, inkább megnyomom a távirányító gombját. Nem érdekel az egész, sőt elborzadok, ha bármilyen kapcsolatba kerülök a sportág hazai változatával.

Miért?

Nem hiszem, hogy ennyire naiv lenne. Aki figyel, annak pontosan látnia kell, mi zajlik a háttérben. A meccsek botrányosan rosszak, színvonalról vagy színvonal-emelkedésről nem beszélhetünk. Minden a pénz, az elsődleges szempont, hogy már szinte óvodáskorban kiárusítsák a felbukkanó tehetségeket. Ha rajtam múlna, megtiltanám, hogy fiatal labdarúgóinkat már tinédzserként eladják az olasz, a belga vagy az angol másodosztályba. Előbb bizonyítsanak itthon, mutassák meg magukat az NB I-ben. Akkor legalább emelkedhetne a nézőszám, és nem kellene gyenge román, szerb, afrikai idegenlégiósokat nézni. Megmondom én magának, miről szól ez az egész: a menedzserek és a velük üzleti kapcsolatba kerülő tulajdonosok bizniszéről. Újabb és újabb bőrt lehúzni, mindenkit minél gyorsabban pénzre váltani. Ez a lényeg. A többi csak mellébeszélés és etetés.

Ezért nem akar munkát vállalni?

Ezért sem. No meg azért sem, mert sehová sem hívnak. Ha hívnának is, nemet mondanék. Elképesztő visszagondolni, mennyit idegeskedtem, szinte tönkretettem magam a magyar futballban, csak azért, hogy bizonyítsak, hogy dolgozhassak. Ma már látom, hogy szélmalomharc volt, az életem futball nélkül nyugodt és kiegyensúlyozott.

Futball nélkül boldog?! Mégis mivel foglalkozik mostanában?

Valamelyik nap behívtak a rádióba egy beszélgetős műsorba, és ugyanerről érdeklődött a riporter is. Azt tudakolta, hogyan jelentsen be, én meg mondam neki, nyugodtan beszéljen úgy Varga Zoltánról, hogy íme, itt egy vidám nyugdíjas.

Vicces, de nem hiszem, hogy ettől boldog lenne.

Rosszul gondolja. Szerencsére az egészségem mostanában rendben van, vigyázok a szívemre, sokat és rendszeresen mozgok, teniszezem, futballozom, és ha a lehetőség engedi, utazom. Az idegrendszerem rendben, senki sem fenyeget, nem foglalkozik velem a sajtó, nem rúgnak belém lépten-nyomon a különböző lapok.

A konfliktusokat szinte vonzotta: árulja el, tulajdonképpen mit keresett egész életében?

A boldogságot és a harmóniát. Ezenkívül pedig a becsületességet, az emberséget és a nyugalmat.

És? Megtalálta?

Talán pillanatokra. Négy éve, mióta eljöttem Győrből, mintha kicseréltek volna.

És mi van, mi lenne akkor, ha mondjuk a Fradi hívná?

Milyen Fradi? Ferencváros már nincs, nem létezik. Ami manapság az Üllői úton zajlik, annak semmi köze ahhoz a klubhoz, amelyben egykoron felnőttem, amellyel bajnoki címeket, meg VVK-t nyertem. Nekem ne mondja senki, hogy a mostani vezetőség a klub érdekeit szolgálja. Ha valaki januárban már tudja, hogy a szezon végén, a nyár folyamán előreláthatólag milliárdos üzletet köt, s angol befektető lép a klub mögé, hát a föld alól is előteremti a pénzt ahhoz, hogy a csapat visszakerüljön az NB I-be. Ugyebár tudjuk, mi történt. A Fradi harmadik lett az NB II Keleti csoportjában.

És? Az angoloknak köszönhetően most új élet kezdődhet az Üllői úton.

Angolok?! Hallottam, hogy most valamilyen angol edző van a csapat mellett, de kiről vagy miről beszélünk tulajdonképpen? Nincsenek angolok a Fradinál, mert ami a klub körül zajlik, az csalafinta üzlet, manipuláció része. Nem csodálkoznék, ha a klubot ugyanolyan utánpótlásbázisként használnák, mint az MTK a Várszegi Gábor-féle agárdi akadémiát. Felnevelik, kitermelik a tehetségeket, hogy aztán Angliába vagy bárhová jó pénzért eladják őket. S mondok még valamit, ehhez sokkal előnyösebb, ha a csapat az NB II-ben szerepel, mert ott egy ifjú tehetség jobban kibontakozhat.

Természetesen vannak angolok az Üllői úton, s fizetnek is szépen, mi több, feljutást, Bajnokok Ligája-indulást és -szereplést ígértek.

Ha kérhetem, mondja legalább háromszor ezt a mondatot, annyira viccesen hangzik. Maradjunk inkább a földön!

Mi a véleménye az új kapitány, a holland Erwin Koeman kinevezéséről?

A testvéréről már hallottam, de róla nem. Nincs semmilyen logikus magyarázat arra, miért éppen őt tették meg szövetségi kapitánynak. Ha csak az nem, hogy valakiknek itthon nagyon fontos a holland vonal erősítése. Nem véletlen a volt ajaxos Jámbor László kinevezése sem. Mintha összefutnának a szálak... Ezért nem hiszek a válogatott feltámadásában. A nemzeti csapat olyan, mintha a szövetség része lenne egy-egy játékos kiárusításának: kipróbálni valakit, megmutatni, eladni.

Az Európa-bajnokságot azért csak élvezi?

Minden pillanatát. Az általam rajongott, gyors futballé a főszerep. Állítom, ezt itthon is megvalósíthatnánk. Illetve, mit nem mondok: én már ebből kimaradok…